A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nádudvari: Akkor lesz teljes az öröm, ha megvan a feljutás

Nádudvari Alex 2016 után ismét megye I-es bajnok lett, akkor még a Gyöngyös csapatával nyerte meg a Heves megyei élvonalt. Öröme akkor mégsem lehetett felhőtlen, hiszen a veretlen szezon sem ért feljutást, hiába nyertek az osztályozó első felvonásán, idegenben egyetlen vereség zúzta szét az egész év munkáját. Alex természetesen nem szeretné, ha a történelem ismételné önmagát.

Gratulálok neked is a bajnoki címhez, hiszen 20/20-as győzelmi mutatóval harcoltátok ki az aranyat. Milyen érzés végre bajnoknak lenni lilában?

Tudtuk, hogy Kiskunfélegyházán nem lesz egyszerű dolgunk, így is készültünk, ennek meglett a gyümölcse. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy sikerült megszereznünk a bajnoki címet, de személy szerint akkor lenne teljes az örömöm, ha sikerülne a feljutás is. Ennek a klubnak nem itt van a helye!

Nem véletlen vagy gondolom egyelőre visszafogott, hiszen 2016-ban is bajnok voltál a Gyöngyössel, aztán jött az osztályozó.

Ez így van, sajnos van már negatív tapasztalatom. Akkor veretlenül nyertük meg a bajnokságot, majd osztályozót kellett játszanunk. Az első meccsen 2-0-ra nyertünk otthon, de a visszavágón 5-1-es vereséget szenvedtünk, igaz, több alapember sem tudta vállalni a játékot. Ez volt az egyetlen vereségünk a szezonban, ami a feljutásunkba került. Ebből is tanulni kell, illetve intő jel kell legyen ez a történet, oda kell figyelnünk az aranytól függetlenül!

Még nem ért véget a bajnokság, a motiváció továbbra is adott lehet, rajtunk kívül már csak a Salgótarján hibátlan a megye I-es csapatok közül. Miként készültük a hajrára?

Mi saját magunkra koncentrálunk most is, nem mások eredményeit nézzük. Négy forduló maradt hátra, szeretnénk még egy lapáttal rátenni az intenzitásra! Mindig az utolsó meccsek a legnehezebbek, viszont folytatni akarjuk sorozatunkat, megőrizni hibátlan mérlegünket. Nagyon kell majd koncentrálunk, keményen meg kell dolgoznunk ezért, mert biztos vagyok benne, hogy minden ellenfelünk abban a szellemben fog pályára lépni, hogy ebben meggátoljanak minket.

Elsőként a dobogós Kecel jön szombaton a Széktóiba. Milyen meccsre számítasz az őszi előzmények tükrében?

Azon a meccsen igen érdekes időjárási viszonyok voltak, de sikeresen vettük az akadályt. Szeretnénk dominálni itthon, kellő odafigyeléssel. Emlékeim szerint a kontrákat részesítették előnyben, vannak gyors támadóik, úgyhogy erre oda kell figyelnünk. Hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a három pont begyűjtése.

Kecskemét - Kecel 

Megye I. 25. forduló, Széktói Stadion 

2018.05.12. (szombat), 17:00

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Kapcsolódó galéria

Média partnerek
Támogatók