A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Elindult a nyári felkészülésünk

Hétfőn elkezdett benépesülni három hét szünet után a Széktói Stadion, NB II-es csapatunk ugyanis megkezdte a nyári felkészülést.

Hétfőn és kedden még jobbára csoportokra osztva dolgozik a keret, a mérések, futások, erőnléti tesztek kapják szokás szerint ebben az időszakban a főszerepet. Szerdán és csütörtökön kettő, pénteken egy edzéssel folytatódik ezt követően a munka, edzőmeccs a heti menetrendbe még nem került be, először június 28-án lépünk pályára a román Olimpia Satu Mare ellen hazai környezetben.

Czékus Ádám érkezését már múlt héten bejelentette klubunk, a hét folyamán pedig további érkezők követik majd őt. Ahogy mindig, úgy ebben az átigazolási időszakban is csak aláírt megállapodások után számolunk be a keretet érintő változásokról.

Ami biztos még, hogy az előző idényben kölcsönben szereplő játékosok, így Kovács Kolos, Derekas Zoltán, Papp Milán és Kotula Máté Kecskeméten jelentkeztek a felkészülés első napján, míg a lejáró szerződésű Májer Milán és Zsótér Donát nem, ahogy arról tulajdonosunk is beszélt már múlt heti interjújában.

Négy saját nevelésű fiatal, Horváth András, Molnár Márk, Fodor Tamás és Varga Márk is bekapcsolódhatott a felnőtt csapat felkészülésébe, ők a tartalékcsapat keretéhez tartoztak az előző idényben.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók