A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Zsótér Donát a KTE játékosa lett

Banó-Szabó Bence sajnálatos sérülése miatt klubunk minden követ megmozgatott, hogy az átigazolási időszak lejárta előtt egy kreatív, sokoldalú középpályással tudjuk bővíteni csapatunk keretét. A mai napon hivatalossá vált, hogy a bajnok és kupagyőztes Zsótér Donát is a KTE játékosa lett.

A szegedi születésű, de kisteleki kötődésű 27 esztendős támadó középpályás nagyon fiatalon a Videoton kötelékébe került, de a fehérváriak színeiben végül csak egy tétmeccset játszott a felnőttek között. Közben azonban rendszeresen kölcsönjátékok során gyűjthetett tapasztalatot: Szolnokon, Dunaújvárosban, majd a Puskás Akadémia színeiben is fontos játékossá tudott válni a magyar korosztályos válogatottakban folyamatosan alapembernek számító játékos. Nemzeti színekben az U19-es Eb-t és az U20-as vb-t is megjárta. 2016-ban végleg váltott, az Újpest szerezte meg, de papíron a belga Sint-Truidense birtokolta a játékjogát, mivel a fővárosiakat kizárták az átigazolásokból. A Honvédhoz került azonnal kölcsönbe, ahol fantasztikus siker részese lett, hiszen megnyerte a kispestiekkel a bajnokságot 2017-ben.

A bajnoki cím után visszatért Újpestre, ahol három idényt töltött el, ezalatt a Magyar Kupát is magasba emelhette egyszer. Kitűnő teljesítményének köszönhetően ebben az időszakban meghívót kapott Marco Rossitól az A-válogatott keretébe is, azonban sérülés miatt nem tudott végül bemutatkozni. 2020-ban tért vissza Kispestre, ahol június 30-án lejárt a szerződése, így szabadon igazolható játékosként szereztük meg.

Zsótér Donát Kispesten 113 meccsen 11 gólt és 10 gólpasszt jegyzett, míg Újpesten 101 fellépésén 13 találat és 19 gólpassz fűződik a nevéhez. Az élvonalban összesen 229 mérkőzés van a háta mögött.

 – Egy szép emlékű hely számomra a Széktói Stadion, ugyanis kisteleki srác vagyok, s mivel nem volt messze tőlünk sose Kecskemét, gyerekkoromban rengeteg meccsre jártunk át édesapámékkal a Szivics-érában szurkolni. Sok, számomra ismerős arc is szerepelt az akkori csapatban, például Lencse Laci, Gyurcsó Ádi, Forró Gyuszi és Tököli Attila. Szerintem még fotóm is van arról, hogy itt vagyok a lelátón. Mindig jól éreztem magam, kitűnő volt a hangulat, nagyon befogadó és családias légkörrel. Manapság is látszik, hogy mennyire szeretik a csapatot Kecskeméten, hiszen futball-láz van a városban. Jó látni ezt, hiszen van a klubnak egy szép múltja, amihez a srácok most hozzátettek egy nagyon nagy részt a második hellyel és a nemzetközi szerepléssel. Bízom benne, hogy továbbra is ilyen sikeresek tudunk majd lenni – mondta Zsótér Donát annak kapcsán, hogy milyen kötődése is van a KTE-hez.

Új játékosunk arról is beszélt, miért döntött végül Kecskemét mellett.

– Nagyon szimpatikus az, amit eddig kívülről láttam, hiszen erős egységet képez az egész klub. Több dolgot kellett mérlegelnem a folytatást illetően, de most alapvetően a szívemre hallgattam. Pontosan olyan környezetbe, olyan társak közé, olyan jól felépített klubba vágytam, ami a KTE-t jellemzi, ez feküdhet számomra most a leginkább. Komoly célokkal érkeztem, minden segítséget meg akarok adni a pályán, amivel a csapatnak és a társaknak hasznára tudok válni, mindezt úgy, hogy a legjobb formámat nyújtom. Nem ismeretlen a gárda számomra, hiszen Vágó Leventét gyerekkorom óta ismerem, Belényesi Csabival az utánpótlásban futballoztunk együtt, míg Májer Milán és Banó-Szabó Bence a Honvédban voltak csapattársaim, a beilleszkedéssel tehát nem lesz gond – tette hozzá Zsótér Donát.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók