A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Zeke Márió: Minden adott a munkához

Csapatunk lassan egy hete tartózkodik Belekben, ahol szombatig, a téli felkészülés végéig zajlik a munka. Zeke Márió szerint minden adott ahhoz, hogy csak a futballra kelljen koncentrálniuk, folyamatosan haladnak is a kitűzött céljaik felé.

– Az edzőtábor felénél járunk már nagyjából, hogyan értékelnéd a beleki körülményeket?

– Nagyon jók a körülmények, minden adott ahhoz, hogy az edzésekre és a meccsekre koncentrálhassunk. Remek a konditerem, az étterem, adott a wellnes, így tökéletesen tudunk regenerálni is. A pályák kifogástalanok, tényleg csak pozitívumokról tudok beszámolni. Sok mérkőzést játszhatunk, így kevesebb az edzésünk, amit persze mi, játékosok kifejezetten élvezünk. Eddig a tervek szerint haladtunk, folyamatosan tudtunk előre lépni, de dolgozunk továbbra is keményen.

– Kivel laksz most együtt az edzőtáborban, illetve mivel töltitek a focin kívüli időt?

– Szabó Alex a szobatársam, aki eddig Szalai Gabival volt, de mindannyiunk örömére ő már be is mutatkozhatott hétvégén a Lausanne első bajnokiján. Jól el tudjuk ütni az időt, akár egy kis kártyával, akár azzal, hogy lemegyünk meginni egy kávét. Hogyha pihenésre van szükségünk, akkor olvasunk vagy sorozatot nézünk. No persze, nem sok szabadidőnk van azért, de a meccsek után, regeneráló napokon kicsit jut időnk erre is.

– Két meccsen játszottál, a Llapi és a Sturm Graz elleni sikerek alkalmával. Hogyan élted meg ezeket a meccseket?

– A koszovóiak ellen jól kezdtünk, amit elterveztünk és amit a mester kért, azt próbáltuk megvalósítani abban a 45 percben, amit kaptunk. Megvoltak a helyzeteink, többek közt nekem is, de ezek sajnos kimaradtak az első félidőben még. Tüzes, jó kis találkozó volt. A Sturm ellen érezhető volt, hogy nagyon komoly játékosok ellen is pályára léphettünk, de jó erőfelmérő volt ez számunkra, sőt, jó játékot is nyújtottunk. Az már egy 90 perces terhelés volt, ami szintén egy újabb lépés volt a munkában, így pozitív találkozókon vagyunk túl.

– A nyári felkészülést még nem tudtad a csapattal végig csinálni, mennyi előnyt jelent számodra, hogy most igen?

– Sokkal jobb természetesen, akkor is, ha nem ismeretlen közegbe jöttem nyáron vissza. Ez viszont ideálisabb helyzet, jól is érzem magam, a formámmal is elégedett vagyok, de bízom benne, hogy ez így is marad.

– Mennyire számoljátok vissza a napokat a tavaszi rajtig?

– Már nagyon várom, ahogy a csapat is. Ezért dolgozunk hetek óta, hogy készek legyünk a rajtra, egy játékos mindig a tétmeccseket szereti a legjobban. A következő napokban, illetve a jövő héten már ráfordulunk a célegyenesre, illetve a Mezőkövesd elleni szezonnyitóra.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók