A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Varasdon zárult a felkészülés harmadik hete

Szombaton a horvát élvonalban szereplő NK Varazdin vendégeként zárta le a felkészülés harmadik, edzőtáborban töltött hetét a KTE. Szünetben még vezetett csapatunk, végül aztán a hazaiak nyerték meg a találkozót.

A szlovéniai edzőtábor zárásaként Varasd felé vette az irányt a KTE, ahol a hét zárásaként a második edzőmeccsre került. Már az első percben gól született volna, hiszen szinte a középkezdés után lövőhelyzetbe került Leoni, a kapus azonban megfogta átlövését. Főleg mezőnyben zajlott a küzdelem, de a 12. percben Pálinkás sem hezitált sokat, amikor 20 méterről lőhetett, nem talált azonban kaput. Az első húsz percben a hazaiaknak is adódott két sansza, fejjel ugyan nem találtak kaput, de a 19. percben bizony Vargának egy kellemetlen lövést kellett fölé tolnia. A folytatásban szemre tetszetősen építette a játékot Szabó István csapata, majd a 28. percben Banó-Szabó nagyon erőszakosan, a tizenhatoson belül rácsapott egy szabad labdára, majd az alapvonalról, balról pontosan tette középre, Pálinkás az ötös sarkáról a rövid felsőbe lőtt (0-1). A félidő végén egy agresszív letámadás végén az ellenfél térfelén sikerült labdát szerezni, Kiss 19 méterről a bal felsőt vette célba, de egy keveset tévedett.

Szabó István ezúttal kétszer 45 perces terhelést akart adni a játékosainak, így a szünetben ismét teljes sorcsere következett, jöttek a fiatalok is, akik nem vallottak szégyent a rutinosabb hazai játékosokkal szemben sem. Az első negyedórában inkább lehetőségek, mint helyzetek adódtak. Az 57. percben Katona fejese vágódott le egy védőről, majd három minutummal később Artner próbálkozása is az ellenfélről került az alapvonalon túlra. A 67. percben Szendrei tudott kapura fordulni, 15 méterről lőtt is ballal, de pont a kapus kezébe. Közvetlenül az ivószünet előtt egalizált a Varazdin, Teklic egy jó átvétel után lövőhelyzetbe hozta magát, majd 20 méterről a jobb felsőbe lőtt ballal (1-1). Tíz perccel a vége előtt fordított a horvát csapat, egy indítást a kilépő Fadgyas már nem tudott elfejelni, Brodic ezt követően aztán az üres kapuba passzolt éles szögből, 17 méterről (2-1). A hajrában volt még egy egyenlítési lehetőség Szendrei előtt, de Májer jobbról érkező beadását a kapu fölé fejelte.

NK Varazdin – Kecskeméti TE 2-1 (0-1)

KTE (1. félidő): Varga B. - Nagy O., Szabó A., Belényesi, Szalai, Leoni – Meszhi, Szuhodovszki, Banó-Szabó, Kiss B. – Pálinkás.

KTE (2. félidő): Fadgyas - Májer, Szűcs, Iyinbor, Grünvald, Katona L. – Nikitscher, Bodor, Artner, Kovács K. – Szendrei.

Csere: Vágó L. 

Gólszerzőnk: Pálinkás

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók