A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Változik a parkolási rend és forgalomkorlátozás is lesz szombaton

Szombaton 19:30-kor a Ferencvárosi TC-t fogadja csapatunk a Széktói Stadionban. Az már biztos, hogy 4950 nézővel ismét telt hát lesz a mérkőzésen, miután minden belépő elkelt. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság és a biztonsági szolgálat klubunkkal közös egyeztetése után a parkolási rend változás mellett forgalomkorlátozásra is sor fog kerülni.

A mérkőzés napján az alábbi intézkedések lépnek életbe:

A vendég szurkolók parkoltatása a Kecskeméti Fürdő parkolójában, valamint a Tatár soron az útpadkán lesz lehetséges (zölddel jelölt területek). 

A hazai szurkolók parkolása az Olimpia utca egészén, a Messzi István Sportcsarnokig terjedő szakaszon, valamint a stadion környezetében lévő bevásárlóközpontok közforgalom számára megnyitott parkolóegységeiben lesz lehetséges (lilával jelölve). 

A Sport utca, valamint a Csabay Géza körút az Izsáki úttól az Aqau Hotel parkolójáig terjedő szakaszon várhatóan 17:30-tól a mérkőzés kezdetéig lezárásra kerül, majd a körút forgalmának korlátozása a mérkőzés ideje alatt feloldásra kerül. A mérkőzés végén (várhatóan 21:30) a szurkolótáborok elvonulásának biztosítása érdekében a fent jelzett útszakasz ismételten lezárásra kerül (pirossal jelölve) 

A mérkőzés kezdetét megelőzően, valamint a mérkőzés végeztével a hazai és a vendégszurkolók elkülönítése végett a 2-es hazai pénztár és a 3-as vendég pénztár között kordon kerül kihelyezésre, egészen a Kecskeméti Fürdőig (feketével jelölve) 

A mérkőzés befejezését követően azon hazai szurkolók, akik a Széchenyiváros felőli oldalon parkolnak le járműveikkel, vagy gyalogosan érkeznek a mérkőzésre, a sportesemény végén a gépjárműveiket csak a vendégszurkolók elvonulását követően tudják megközelíteni, továbbá gyalogosan a jelzett városrész irányába elhagyni a helyszínt.

A rendőrségi gépjárművek a Bóbis Gyula téren lévő parkoló teljes területét (kékkel jelölve), illetve az Olimpia utcán a KTE utánpótlás csapatának épülete előtt található parkoló egységből 6 férőhelyet fogják igénybe venni, ezért a jelzett parkoló részek műveleti területnek lesznek minősítve.

Kérjük a hazai szurkolóközönséget, hogy a mérkőzésre történő kijutásukhoz vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket, mivel a stadion környékén a gépjárművek parkolására rendelkezésre álló terület korlátozott számban áll rendelkezésre.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók