A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Vágó Levente: Hiányoznak már a mérkőzések

Csapatkapitányunkat már nem nagyon lehet meglepni egy téli alapozás során, ettől persze a munka nem lett könnyebb számára sem. Vágó Levente elmondta, nagyon várják már, hogy meccset játszhassanak.

– A téli felkészülés eleje sosem a legszebb időszak egy futballista életében, de meg tudnak még lepni?

– Meglepetések már nem érnek, ahogy minden téli felkészülés, úgy ez is nagyon megterhelő. Ez már a második hét úgy, hogy rendszeresen napi kettőt edzünk. Már az edzésszám is sok, de természetesen a terhelés is, ami viszont ebben a periódusban normális. Most mindenki kicsit fáradtabb, de ez később kifizetődik.

– A szerdai nap volt úgymond a csúcspont, Szabó István azt mondta, ilyen kemény edzések már nem lesznek folytatásban.

– Nekünk is mondta a mester, akkor mindenki egy picit fellélegzett, de nem kell azt hinni, hogy ettől a többi edzés olyan könnyű lenne majd. Erről szó sincs, ezt tapasztalatból mondhatom.

– Szombaton jön a Csákvár elleni edzőmeccs, örültük, hogy újra kiszakadtok kicsit az edzések körforgásából?

– Természetesen hiányoznak a mérkőzések, most egy edzőmeccsnek is tudunk már örülni. Ismerjük a Csákvárt, egy nagyon jó NB II-es csapatról van szó. Biztos vagyok benne, hogy már a mester is szeretne visszalátni tőlünk bizonyos taktikai elemeket, ezen leszünk. Abban biztos vagyok, hogy élvezni fogjuk, hogy újra meccset játszhatunk.

– Csapatépítő programokra is szántatok időt, hogyan sikerültek?

– Évek óta megszokás, hogy januárban egy disznóvágással kezdünk, szerintem ez a mostani volt a legjobb. Csütörtökön is összejöttünk, regeneráltunk és jó hangulatban voltunk együtt, ez mindenképpen pozitívum, szeretjük az ilyen összetartásokat.

– A török edzőtáborban sok mérkőzés vár rátok, aztán már kezdődik is a tavaszi szezon. Sok vagy kevés az idő a munkára?

– Személy szerint én örülök, hogy nem hosszú a felkészülés, ezalatt is komoly ellenfelekkel találkozunk ugyanakkor. Le tudjuk mérni, hogy hol tartunk, ott már külön is készülni fogunk az ellenfelekből valamilyen szinten a stábbal. A legfontosabb persze az, hogy a bajnoki rajtra legyünk készen.

– Voltak távozói a csapatnak, de a héten visszatért Lukács Dániel. Hogyan fogadtátok?

– Soma és Gabi távozására fel voltunk készülve, hiszen válogatott játékosokról beszélünk, lehetett erre számítani. A csalódottság helyett viszont a büszkeség van bennünk, örülünk annak, hogy ilyen csapattársaink voltak. Luki visszatérése nagyszerű dolog, azt gondolom, hogyha Kecskeméten bárkit megkérdeznek, hogy ki az a játékos, akit szeretne újra KTE mezben látni, szerintem mindenki őt mondta volna. Rendkívül gólerős játékos, nagyon várom, hogy tétmérkőzésen is bemutatkozhasson újra.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók