A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újra négy gólig jutottunk hazai pályán, most az Újpest ellen

A KTE HUFBAU a bajnokság ötödik fordulójában az Újpest FC II-t fogadta a Széktói Stadionban. Bár a vendégek egy szerencsés góllal előnybe kerültek a találkozó elején, gyorsan egyenlíteni tudtunk, majd a második félidőben további gólokra váltottuk fölényünket.

Nem indult jól számunkra a meccs, hiszen a bátran letámadó vendégek kicsit megzavartak minket, Gál rövid passzára Kálnoki-Kis csapott le a 2. percben, Mészáros már csak belelőni tudta a labdát, ami pont a hálóba pattant az újpesti csatárról (0-1). Már az 5. percben egalizáltunk, amikor Németh kapus dupla érintéssel végzett el egy kapuskirúgást, amiért a játékvezető szabadrúgást ítélt az ötösről. A legurított labdát Jakab vágta a léc alá (1-1). Az első húsz percben három helyzetünk is adódott a vezetés megszerzéséhez, a 9. minutumban Károly lőtte közelről a kapusba a labdát, majd a 12. percben Ludasi kapáslövése szállt fölé, bő negyedóra elteltével aztán Pantelisz már mindenkit elfektetett, de a léc fölé bombázott. A 27. percben megint Pantelisz ugrott ki, el is pöckölte Németh mellett a labdát, de egy védő még menteni tudott. Az Újpest a 33. percben Szűcs révén veszélyeztetett, de átlövése fölé ment.

Fordulás után gyorsan vezetést szereztünk, Puskás ugratta ki Panteliszt, aki jól lőtte középre a labdát, Jakabnak csak az üres kapuba kellett helyeznie (2-1). Továbbra is támadásban maradtunk, az 56. percben Jakab egy pimasz emeléssel próbálta meglepni Némethet, ami majdnem sikerült is, majd a másik oldalon a csereként beálló Hulicsár lőtt éles szögből az oldalhálóba. A 69. percben megszereztük harmadik gólunkat, Gál indította Tóthot, aki jól adott középre jobbról, Pantelisz közelről már nem is hibázott (3-1). A végeredmény a 75. percben alakult ki, Károly állt oda egy szabadrúgás mögé, majd kipókhálózta a Jobb felső sarkot (4-1).

A KTE HUFBAU újabb hétközi bajnokira készül már, szerdán 17:30-kor Hódmezővásárhelyen lépünk pályára.

KTE HUFBAU – Újpest FC II. 4-1 (1-1)

NBIII. közép csoport, 5. forduló

KTE: Mészáros – Puskás, Gál, Kis, Grünvald – Vágó, Ludasi, Károly – Pantelisz, Asztalos, Jakab.

ÚFC II.: Németh - Kovács, Hajnal, Böndi, Katona, Szűcs, Ferkel, Nagy, Mucsányi, Kálnoki-Kis, Török.

Gól: Jakab (5., 50.), Pantelisz (69.), Károly (75.) ill. Kálnoki-Kis (2.)

Sárga lap: Károly, Vágó, Tóth ill. Kovács, Szűcs

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert ez nem az az Újpest, melyet korábban már legyőztünk. A játékosok ezt megértették, arra is felkészültünk, hogy mit kell csinálnunk, ha véletlen hátrányba kerülnénk. Jó csapatszellemmel, egységesen, egymást segítve futballoztunk, kitűnően működtünk csapatként a kapott gól után. A második félidőre teljesen rendeztük a sorokat, jött a másodikgól, amitől meg is nyugodtunk kicsit. Ma mindegy volt, milyen különbséggel nyerünk, a három pont volt a lényeg, hogy elinduljunk felfelé. Büszke vagyok a csapatomra, holnaptól már a hódmezővásárhelyi túrára koncentrálunk!

Mundi Viktor (Újpest FC II.): Meg akartuk lepni a meccs elején a Kecskemétet egy letámadással, ami működött is, szerencsés góllal előnybe kerültünk. Kaptunk egy majdnem ugyanilyen gólt, a kapusunk dupla érintéssel hozta játékba a labdát, ebből lett a szabadrúgás, erre azért nehéz mit mondani. Onnantól nem volt kérdés, a Kecskemét jobb csapat, előrébb tartanak nálunk, sok védekezési hibát is elkövettünk. Mi mindig nyílt futballra törekszünk, lehetett volna ez talán szorosabb, ha visszazárunk, de az nem ami stílusunk, soha nem is fogjuk azt játszani.

Szerző: Nyitray András (fotó: Réti Attila/kesport.hu)

Média partnerek
Támogatók