A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Újabb alsóházi derbi vár a tartalékokra itthon

Az NB III. dél-keleti csoport 15. fordulójában tartalékcsapatunk a Martfűt fogadja majd vasárnap a Műkertvárosi Sportcentrumban. Újabb alsóházi derbi lesz ez, amin nagyon sokat érne a három pont.

Az újonc Martfű jelenleg a 12. helyen áll a tabellán, de nincs jó formában a gárda, hiszen utolsó négy meccsén pont nélkül zárt a gárda. Nincs rossz passzban viszont Virágh Ferenc fiatal együttese, hiszen utóbbi öt találkozójából négyen is veretlen maradt, legutóbb Füzesgyarmaton sikerült 3-1-re nyerniük. Mivel a két együttes között csupán kettő pont a különbség, egy győzelemmel előzni is tudnának a mieink.

Virágh Ferenc, a Kecskeméti TE II. vezetőedzője: – Fontos győzelmet értünk el a múlt héten. A felzárkózás szempontjából legalább ilyen fontos mérkőzés előtt állunk, ehhez mérten készülünk. A hozzáállásunkon nem fog múlni, remélem a játékban is hasonló színvonalat tudunk hozni, mint a Füzesgyarmat ellen. Veszélyes a Martfű, képesek jó teljesítményre, ez nem vitás. Több játékossal is dolgoztam korábban, így nem ismeretlen számomra a csapat. Győzelem esetén fentebb tudunk lépni, ez hatalmas motivációt jelent mindenkinek.

A mérkőzés vasárnap 11 órakor kezdődik, a belépés ingyenes.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók