A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Több játékosunk is bekerült a forduló csapatába

A Zalaegerszeg elleni 3-1-es siker után több játékosunk is bekerült a különböző álomcsapatokba. A Nemzeti Sportnál Szabó Levente és Banó-Szabó Bence érdemelte ki az elismerést. Utóbbi duplázott, hiszen Belényesi Csabával egyetemben a csakfoci.hu válogatottjában is ott vannak.

Szabó Levente

A csakfoci válogatottjában tulajdonképpen két és „fél” játékosunk kapott helyet, hiszen Belényesi és Banó-Szabó mellett a forduló cseréje Szabó Levente volt, aki két gólt szerzett.

Játékosainkról így írnak portálon, a teljes cikk ITT olvasható el.

Belényesi Csaba (Kecskemét)

Jól fogta össze az újonc védelmét, ha kellett, kisegítette a társakat. A megszerzett labdákat higgadtan játszotta meg.

Banó-Szabó Bence (Kecskemét)

Az újonc egyik legjobbja volt a ZTE ellen. Előbb értékesített egy büntetőt, aztán ő maga harcolt ki egyet, a harmadik gólt megelőzően pedig ő adta középre a labdát.

A forduló cseréje: Szabó Levente (Kecskemét)

Ilyen a tökéletes csere. Beállt a második félidő elején, majd az 55. percben 1-1-nél értékesített egy 11-est, három perccel később pedig lezárta a meccset.

A Nemzeti Sport válogatottjába ismét osztályzatok alapján tudtak bekerülni a játékosok, Banó-Szabó Bence és Szabó Levente egyaránt 7-es érdemjeggyel vívta ezt ki. Érdekesség, hogy a forduló játékvezetője a KTE – ZTE meccsen dirigáló Karakó Ferenc lett segítőivel.

A forduló cseréje természetesen itt is Szabó Levente lett, aki interjút is adott az országos sportnapilap visszatekintőjében, mely ITT olvasható egészében.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók