A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Tímár Krisztián: Bízom benne, hogy hozni tudjuk az eddigi jó formánkat

Szombaton 13:00-kor Mezőkövesden folytatjuk a bajnokságot, a találkozó előtt Tímár Krisztiánt kérdeztük:

– Igyekeztünk a lehető legalaposabban felkészülni a Mezőkövesdből, az egészen biztos, hogy egy jó csapattal fogunk találkozni. Sokszor elmondtam már, hogy minden meccs ugyanolyan fontos számunkra, most is kizárólag erre a találkozóra összpontosítottunk a héten. Bízom benne, hogy hozni tudjuk az eddigi jó formánkat. Három ponttal akarunk hazatérni, ehhez most is szükség lesz a ránk jellemző győzni akarásra, a megfelelő helyzetkihasználásra, illetve arra is, hogy rá tudjuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre. Amennyiben ezek a tényezők összeállnak, minden esélyünk meglesz a győzelemre – mondta Tímár Krisztián.

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók