A Merkantil Bank Liga 9. fordulója után újabb válogatott szünet töri meg a bajnokságot, ezt az etapot Szentlőrincen zárja vasárnap csapatunk 13:00-os kezdéssel.
A Szentlőrinc pozitív meglepetés volt az előző idényben az NB II-ben, hiszen az 5. helyen végzett. Waltner Róbert csapata idén sem kezdett rosszul, hiszen stabilan a középmezőny tagja, a fordulót a 10. helyről várja 9 pontjával. A Szentlőrinc az előző fordulóban Szegeden maradt alul 2-0-ra, ám hazai pályán csupán a Honvédtól kapott ki eddig, így bárkit képes otthonában meglepni.
A KTE jó formában van, utolsó négy meccsén veretlen maradt Tímár Krisztián csapata, legutóbb a Csákvárral játszottunk 2-2-es döntetlent. Jó hír, hogy a hét folyamán Pálinkás Gergő és Bolyki Andor is újra a csapattal edzhetett, így vezetőedzőnk variációs lehetőségei nőttek.
— Jó nevekből álló, magasabb osztályban is komoly rutint szerzett játékosokat soraiban tudó Szentlőrinchez látogatunk, mely hazai pályán nehéz ellenfél. Ennek ellenére képesek tartom a csapatot arra, hogy idegenben is a három pontért szálljunk harcba, és ennek megfelelően is játszunk. A játékosok sikeréhesek, hiszen a múlt héten győzelmet szalasztottunk el, szeretnénk a siker ízét újra megízlelni – mondta Tímár Krisztián, a KTE vezetőedzője.
Szurkolói információk
A szentlőrinci sporttelepen csak készpénzzel lehet fizetni a pénztárban és a büfében is. A felnőtt belépők egységesen 2000, a diákjegyek 1500 forintért vásárolhatók meg a helyszínen, a 14 éven aluliak ingyenesen tekinthetik meg a találkozót. A pénztárak 11:30-kor nyitnak.
A vendég jegypénztár a Pécsi útról lekanyarodva, a SPAR parkoló után, a Rendőrség mellett balra elhaladva található meg. Parkolni a környező utcákban lehetséges.
A mérkőzést televízió nem közvetíti, kizárólag a Szentlőrinc SE Youtube-csatornáján lesz élő stream.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu