A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szeged elleni rangadóval folytatódik a szezon

Vasárnap 17:00-kor a Szegedi VSE elleni találkozóval folytatódik a KTE HUFBAU számára a bajnokság, és egy Kecskemét – Szeged párharcnak bizony mindig rangja van. Utoljára két éve találkoztunk szegedi riválissal, akkor rögtön kettővel is.

A Szegedi VSE nyáron Csongrád megye bajnokaként kapott felkérést az NBIII-ra, amivel éltek is, így egy év szünet után újra képviseli magát a megyeszékhely ebben az osztályban. Feljutásunk után kétszer is találkoztunk szegedi riválissal, a Szeged-Grosics akkor bajnokként feljutott, a SZEOL bronzérmes lett, ám utóbbi együttes felnőtt csapata ezt követően megszűnt.

A mérkőzés különösen pikáns lesz majd Grünvald Attilának, aki tősgyökeres szegedi, Vágó Leventét csak azért nem említhetjük, mert ötödik sárga lapja miatt biztosan pihenni fog. A stábban is megvan a szegedi kötődés, hiszen Tóth Ákos sportigazgató, vagy éppen Buzási Péter is évekig dolgoztak a város futballjáért.

A vasárnapi bajnokiról élőképes közvetítés ezúttal nem lesz, így mindenképpen érdemes a Széktóiban buzdítani a csapatot.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók