A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szalai Gábor és Tóth Barna is boldogan értékelt

Az M4 Sport kamerái előtt a lefújás után Szalai Gábor és Tóth Barna, két gólszerzőnk értékelt. Szalai Gábor szerint leírhatatlan az, amit ez a meccs és ez a szezon jelent nekik, Tóth Barna pedig Szuhodovszki Somának ajánlotta gólját.

– Jól reagáltunk, a vereségekből erőt merítettünk, a Fradi ellen készülni pedig plusz motivációt jelent, hiszen egy nagyon jó csapatról van szó, gratulálok is nekik a bajnoki címhez. A gól előtt jól ívelődött a labda, megpróbáltam, mert Somától sok ilyet látok. Ma nem tudott velünk lenni a pályán, de erőt adott nekünk – mondta Tóth Barna.

– Úgy gondolom, hogy bátrabban játszottunk és ez kifizetődött. A gólom előtti szituációra egész héten készültünk, örülök, hogy végül sikerült gólt szerezni belőle. Az elejétől kezdve nagyon keményen dolgozunk ezért, nem gondoltuk volna, hogy az utolsó meccseinken már telt ház lesz folyamatosan. A szurkolók vonulást szerveztek a városból, nem tudom szavakba önteni, amit most érzek – mondta Szalai Gábor.

A teljes interjúk, gólok, összefoglaló az M4 Sport oldalán!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók