A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Új célokat kell találnunk

Az ETO FC Győr 1-0-os sikerével búcsúztatott minket a MOL Magyar Kupától, a találkozó után a vezetőedzők értékeltek. 

Tímár Krisztián, az ETO FC Győr vezetőedzője: – Örülünk, hogy így sikerült ez a mérkőzés, szükségünk volt erre a sikerre. A bajnokságban is sokat teszünk érte, örömmel láttam, hogy a stílusjegyeinket egy NB I-es klub ellen is meg tudtuk mutatni. Látszott az, hogyha higgadtak vagyunk, követjük a taktikai utasítást, illetve bemegy a helyzetünk, akkor egy NB I-es csapat ellen is lehetünk sikeresek. Azon dolgozunk, hogy a bajnokságban is sikerüljön ez. A Kecskemétnek sok sikert kívánok, mert egy jó csapat, nem véletlen szerepeltek eddig így.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Örülök, hogy elkísérhettek minket szurkolóink, azt viszont sajnálom, hogy nem lehettek hazaiak a találkozón. A Győrnek gratulálok, hiszen szereztek egy gólt, ami a meccs képét tekintve döntőnek bizonyult. Nem kezdtünk rosszul, a pontrúgásinkban volt veszély, de az igazsághoz tartozik, hogy a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek. Kreativitásban, jó döntésekben nem tudtunk a Győr fölé nőni. A cserék után irányítottuk a játékot, a Győr kontrákra rendezkedett be értelemszerűen, és ügyesen védekezett. Szerettünk volna továbbjutni, ez nem sikerült, így új célokat kell kitűznünk, mint a pénteki bajnoki a Vasas ellen. A Győrnek sok sikert kívánok a kupában és a bajnokságban is!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók