A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Szerény, alázatos és szenvedélyes játék kell

Vasárnap 17:30-kor a MOL Fehérvár FC ellen kezdi meg tavaszi szereplést a Kecskeméti TE. A tavaszi rajt előtt Szabó István vezetőedzőt kérdeztük az esélyekről, illetve a télen elvégett munkára és az igazolásokra is kitértünk.

– A rajt előtt mindig szokás feltenni egy kérdést, így kezdjük is ezzel. Hogyan sikerült a csapat a felkészülése?

– Mindig úgy gondolkodtam a hat hetes felkészülésről, hogy majd a bajnokság végén érdemes beszélni róla, mert akkor kapunk képet arról, hogy a téli és a tavaszi munka hogyan gyümölcsözik. Nem is szeretnék sem most, sem akár egy-két meccs után ítéletet mondani, mert az nem reális. Mindenesetre, amit novemberben elterveztünk és a kollégákkal együtt átbeszéltünk, majd megvalósítottunk, ahhoz tartottuk magunkat. Kezdésként akik nagyon sokat játszottak ősszel, azok egy hét után szabadságra mentek, míg akik kevesebb perccel bírtak, vagy sérülés után jöttek vissza, azok az NB III-ban játszottak és edzettek, így kevesebb pihenőt kaptak. Szerencsére nem sok olyan játékosunk volt, de akadt olyan is, aki a műtét utáni rehabilitációját töltötte. Egységes szinten tudtuk így kezdeni a munkát mindenkivel december közepén, edzésünk nem maradt el, az klub nagyszerű körülményeket biztosított Kecskeméten és Törökországban is a munkához. Ugyan itthon is enyhe tél volt, de ezt előre nem lehet látni akkor, amikor egy ilyen edzőtábort le kell kötni már ősszel. Hozzáteszem, még ilyen időjárás mellett is megéri elmenni, mert kiváló ellenfelekkel, nagyszerű minőségű pályákon, jó hőmérsékletben lehet gyakorolni és készülni. Van idő a taktikai munkára, 15 fokban könnyebb is megállítani az edzést, hogy néhány dolgot átvegyünk. Az utolsó két hetet már itthon töltöttük, csak annyi változott az előzetes tervekhez képest, hogy a nagy eső miatt műfüvön játszottuk az utolsó két edzőmeccsünket. Az elvégzett munkát megvalósítottuk, persze problémáink akadnak, ahogy minden csapatnak. Szerettünk volna teljes kerettel dolgozni, ami nem mindig sikerült, de ezt sem panaszként mondom, csupán tényként.

– Öt külföldi és kettő magyar csapattal játszott edzőmeccset az együttes télen. A mérkőzésekből milyen tanulásgokat érdemes levonni?

– Nincs hiányérzetem, mert nagyon jó csapatokkal találkoztunk, ráadásul nem mindig hasonló edzettségi állapotban voltunk velük. A Rapid ellen például mi 90 perces terhelést adtunk, de ők már készültek az egy hét múlva esedékes rajtra, így teljes sort cseréltek a szünetben. Hiába vezettünk, a frissesség tudott így a végén dönteni. Éppen ezért sem a vereségnek, sem a győzelemnek nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani ebben az időszakban, hiszen nem tudni, hogy az ellenfél milyen periódusban jár a munka során, mennyire intenzív terheléssel járó tréningeket végeznek éppen.

– Vannak érkezői a csapatnak, hogyan illeszkedtek be a meglévő magba?

– Egységes csapatunk van, a meglévő keretbe nagyon jól beilleszkedtek az új igazolások is. Nikitscher Tomi nagyon gyorsan megtalálta a helyét, Horváth Krisztofer pedig megmutatta, miért is a Torino játékosa, sorsdöntő gólokat is rúgott a felkészülés alatt. Tehetséges, fiatal játékossal bővült vele a keretünk, ráadásul a fiatalszabálynak is megfelel. Nem mehetünk el szó nélkül Hadaró Valentin mellett sem, aki visszatért kölcsönből. Nem véletlen nem akartuk végleg elengedni tavaly nyáron, mert nagyon jó csapatember és Pécsen nagyon sokat is erősödött még. Zeke Márió sérülése miatt szükségünk lett rá, és eddig nem is csalódtunk benne. Új igazolásnak is mondják, persze nem az Katona Máté, aki hosszú sérülésből tért vissza. Már csapatedzéseket végez, remélhetőleg tavasszal sokat segíthet nekünk. Polyák Kristófot sem akarom kihagyni természetesen a sorból, akivel hosszú távon számolunk. Egy 18 éves utánpótlás-válogatott védőről van szó, aki még kettő és fél évig tartozik majd bele a fiatalszabályba. Alkatilag kiváló, nagy erőssége lehet a jövőben a csapatnak, de az NB I-es felnőtt futballra természetesen még érnie kell, közép és hosszabb távon számolunk elsősorban vele. Folyamatosan velünk dolgozik, az eddig mutatott teljesítménye megfelel annak, amit vártunk.

– A rajton a Fehérvár lesz az ellenfél hazai pályán, de két alapember, Vágó Levente és Banó-Szabó Bence eltiltást miatt biztosan hiányozni fog. Milyen mérkőzés várható?

– Azzal számolhattunk, hogy két alapemberünk biztosan nem játszhat a nyitányon. Ehhez még párosult sajnos sérülés is, de ez minden csapat életében benne van a pakliban. Nem kevés a hiányzónk így, de nem szeretnék sem panaszkodni, sem erre fogni semmit. Az utolsó mérkőzéseken okoztak ezek az eltiltások némi kényelmetlenséget, hiszen így nem velük gyakoroltunk elsősorban. Mindenki várja persze a rajtot, egyáltalán a tavaszi szezont, hiszen nagyon hosszúra nyúlt ez a szünet. Szeretnénk ennek megfelelően természetesen ponttal, pontokkal kezdeni, annak ellenére is, hogy azzal maximálisan tisztában vagyunk, hogy a Fehérvár milyen erős csapat. A bajnokság elején nem véletlen várták őket a dobogóra, télen sok változás is történt náluk, amit igyekeztünk figyelemmel követni. A felkészülés végére nagyon kiegyensúlyozott és jó teljesítményt nyújtottak. A mérkőzés esélyese ellenfelünk véleményem szerint, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépnénk pályára. Ismerve viszont a tényeket és az adatokat, a mi esetünkben ugyanarra a szerény, alázatos, szenvedélyes játékra van szükség, amit ősszel is mutattunk. Amennyiben ez meglesz, akkor remélhetőleg nagy számú szurkolótáborunk támogatásával pontot, pontokat tudunk itthon tartani.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók