A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Megvannak azok a sarokpontok, amiket elvárunk

Szerdán magyar idő szerin 14 órakor a KF Llapival vív edzőmeccset csapatunk Belekben, a találkozó kapcsán Szabó István mondta el, milyen célokkal vágnak neki a találkozónak.

– Nagyszerű körülmények között készülhetünk. Ez lesz a második edzőmeccsünk, ellenfelünk a koszovói élvonalban holtversenyben a második, így ennek megfelelően biztosan egy nagyon jó csapattal találkozunk. Jelenleg az egyik legfontosabb feladatunk, hogy 50-55 perces terhelét adjunk most már a játékosoknak, ennek megfelelően tervezzük a meccset is. Szeretnénk természetesen azokat a taktikai elemeket is viszontlátni, melyekről sokat beszélek: a saját és az ellenfél labdabirtoklása, valamint az átmenetek. Ezeket sokat gyakoroljuk. A mérkőzéstől függetlenül a délelőtt folyamán egy másfél órás konditermi edzésen is átestek a játékosok, így abban nincs változás, hogy továbbra is a bajnokságra akarunk mentálisan és fizikálisan is készek lenni. Ennek része az, hogy nem csak a mérkőzésekre készülünk jelenleg. Megvannak a sarokpontok, amiket elvárunk, de azt is látni kell, hogy most fáradtabbak a játékosok, illetve nem tudjuk, hogy az ellenfél pontosan milyen fázisánál tart a saját felkészülési programjának – mondta Szabó István. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók