A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István Kersák Rolandot is méltatta, Horváth Krisztofer örült góljának

A soroksári továbbjutás után hazai és vendég oldalról is értékelték a főszereplők a találkozót, Szabó István szerint attól számítanak igazi csapatnak, ha egymást is kisegítik, míg Horváth Krisztofer örült, hogy győztes góllal tért vissza a válogatottól.

Szabó István Kersák Rolandot is védelmébe vette, kapusunk 2022 tavasza után védett újra az első csapatban tétmérkőzésen, a kapott gólig szép és fontos hárításai is voltak.

– Az ilyen hibákra nem szoktam ugrani. Meg akarta játszani a labdát, csúszott a talaj, a visszahúzós mozdulat nem sikerült, ahhoz pedig túl jó csatár Lovrencsics, hogy ezt ne használja ki. A csapatot arra kértem, hogy segítsük ki, mert ilyenkor kell igazán csapategységnek lennie. Vágó Levinek születésnapja volt, így érte is küzdöttünk. Egyébként Kersinek az első félidőben két fontos védése is volt, persze neki is tudnia kell, hogy az ilyen hibákat azonnal büntetik az ellenfelek. Ahogy viszont mondtam, nem szoktuk ilyesmiért bántani a játékosokat – mondta Szabó István arra a kérdésre, mivel küldte pályára kapusát és csapatát a második félidőre.

Horváth Krisztofer gólpasszal és győztes góllal vette ki a részét a továbbjutásból.

– Ilyen meccsre számítottunk, tudtuk, hogy a Soroksár az NB II-ben egy jó csapat. Tisztában voltunk vele, hogy 100 százalékos erőbedobással kell mennünk az utolsó percig. Szerencsére itt a végén sikerült betalálnom, utána már nem tudtak visszajönni, szóval örülök nagyon. Nagyon jól éreztem magam a válogatottnál, de visszatérve is azon voltam, hogy a maximumot nyújtsam, ez most úgy érzem, sikerült. Így készülök a következő hétvégére is – mondta támadónk.

A teljes értékelések és az összefoglaló az m4sport.hu-n!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók