A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Az első gól döntő fontossággal bírt

Csapatunk 3-1-re kikapott a DVTK otthonában, a mérkőzés után a vezetőedzők értékelték a 8. fordulóban lejátszott találkozót.

Kunyecov Szergej, a DVTK vezetőedzője: – Megérdemelten győztünk véleményem szerint. Sok helyzetünk volt, amiből lehetett volna nagyobb különbségű siker is. Kicsit úgy éreztem, hogy visszább vettek a játékosaim a biztos előny tudatában, aminek nem örülök, mert nem akarom, hogy az ellenfélnek lehetőséget adjunk a felzárkózásra. A kapott gólt sajnálom, mert ellenfelünknek nem voltak ezen kívül nagy ziccerei, nekünk ugyanakkor igen. Gratulálok a csapatnak a szurkolótábornak is!

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Gratulálok a Diósgyőrnek, megérdemelten nyert a hazai csapat. Az első félidőben nem voltam elégedett, szerettük volna lassítani a játékot, hiszen ez volt a harmadik meccsünk egy hét alatt. Az első gól döntő fontossággal bírt, hiszen nekünk nem volt mindegy, hogy futni kell-e az eredmény után ebben a helyzetben. Ennek ellenére jött a jogos büntető, majd rá gyorsan a második gól. Rendezni kellett a sorokat a szünetben. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy tartani akartuk a labdát, abból megbontani a széleket, támadásokat vezetni. Ez többször sikerült is. Sajnálom ennek tükrében a harmadik gólt, hogy nem sikerült azelőtt szépíteni, mert az megpecsételte a sorsunkat. Arra büszke vagyok, hogy a második félidőben volt tartásunk, magasabban futballoztunk és megvoltak a lehetőségeink, ez persze nem változtat a végeredményen. Két ellentétes félidőt láthattunk ilyen szempontból. Úgy gondolom, mindenki tudja milyen gondokkal küzdünk a sérülések terén, de ezzel eddig sem mentegettük magunkat. Most ebben a helyzetben vagyunk, a csapat most is becsülettel hajt, remélem a következő héten ez jó eredménnyel társul már.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók