A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabados Tamás és Szabó Tibor is pozitív élménnyel zárná az évet

Vasárnap 13:00-kor Taksony – KTE találkozóval zárul számunkra a bajnokság első szakasza Dunaharasztiban. A már tavaszról előrehozott meccsen azzal a Taksonnyal találkozunk, akikkel kezdtük is az NBIII-as bajnokságot, az 1. fordulóban 1-1-es döntetlen született a Széktóiban. A két újonc edzője most is nagyon jó véleménnyel van a másik csapatáról, és abban is egyetértenek, hogy fontos lenne sikerrel zárni az évet. Ez persze csak az egyik csapatnak jöhet össze. 

Fotó: Daru Andrea/Taksony SE

Szabados Tamás, a Taksony vezetőedzője:

„Az első mérkőzésen tapasztaltakhoz képest a Kecskemét sokkal hátrébb áll a tabellán, mint amit vártam. Akkor is azt mondtam, hogy egy nagyon veszélyes, gyors, kombinatív csapat a KTE, ezt tartom most is. Én azt gondolom, hogy ők is abban a helyzetben vannak, mint mi, elég sokszor fogta a balszerencse a kezüket. Ettől függetlenül szerintem a tabella nem mutatja ellenfelünk valódi erejét. Nagyon nehéz meccsre számítok ezúttal is, talán most mentálisan mi vagyunk kicsit jobb helyzetben, ellenfelünket biztosan frusztrálja, hogy dominálnak, futballoznak, mégsem tudnak meccseket nyerni. A mi helyzetünk kicsit paradox, mert a játékoskeret minőségét nézve extra, amit hoztunk eddig, ha viszont adott találkozókat folyamatában, akkor hiányérzetem van. Elég sokszor, akár külső dolgok miatt sem úgy alakultak a meccsek, ahogy valójában kellett volna. Én 50-50 százalék esélyt adok mindkét csapatnak a győzelemre. Nagyon nem mindegy szerintem egyik félnek sem, hogy miként alakul a mérkőzés, hiszen a megszerzett pontmennyiség is befolyásolhatja a téli felkészülést.”

Szabó Tibor, a Kecskeméti TE vezetőedzője:

„A legfontosabb az, hogy szeretnénk győzelemmel befejezni az évet. A Taksony az első fordulóban pontot vitt el tőlünk, s bár azon a meccsen fölényben voltunk, a döntetlennek igazából mi örülhettünk, hiszen a végén sikerült egyenlítenünk. Ellenfelünk a bajnokságban egy masszív, erős középcsapattá nőtte ki magát azóta, úgyhogy biztosan nehéz dolgunk lesz idegenben. Vannak problémáink most is a keretben, továbbra is több játékosunk bajlódik sérüléssel, de ezzel a gonddal már minden csapat szokott küzdeni itt a szezon végén. Jó lenne győzelemmel zárni, hogy a téli felkészülésnek egy pozitívabb szájízzel tudjunk nekivágni januárban.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók