A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Ponttal térhettünk haza az MTK otthonából

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában az MTK vendége volt csapatunk. Fordulatos mérkőzés végén, ponttal térhettünk haza a fővárosból.

Szabó Istvánnak több hiányzója is volt ezúttal, nem került meccskeretbe Lukács, Májer és Banó-Szabó sem, ahogy a régóta hiányzó Nikitscher és Nagy sem. Az első helyzet a hazaiak előtt adódott, Antonov lapos beadását 7 méterről Molnár lőtte rá egyből, de Varga megfogta azt. A 15. percben Zeke indult el befelé, jobbal lőtt 20 méterről, de Demjén leért a jobb alsóhoz. A 19. percben Molnár lövése levágódott, ezután Hej tüzelt egyből 17 méterről fölé. A 23. percben Demjén hibázott nagyot, Meszhi fejjel próbálta ezt kihasználni, de a kapus korrigált és kiütötte a labdát a gólvonal elől. Több veszélyes beadásunk is volt ezután, majd a 35. percben egy góllá is érett egy: Zeke tekert a hosszúra, Meszhi fejelte át túloldalra, majd Szendrei bólintott közelről a hálóba (0-1). A 41. percben válaszolt az MTK, Bognár lőtte balról laposan a hosszúra a labdát, ahol Hej érkezett (1-1). A hosszabbításba érve Katonát látták videózás után szabálytalannak Hejjel szemben, amiért jött a büntető, Antonov lövését azonban Varga védte.

A második félidőt jól kezdtük, a 48. percben Horváth lövése jött ki Demjénről, mely után felszabadítottak a hazaiak. Hiába a jó kezdés, az 50. percben fordított az MTK, egy kontra végén Stieber tekert jobbról a hosszúra, ahol Molnár egyedül maradt és a bal alsóba fejelt (2-1). Perceken belül két sanszunk is akadt, Szűcs beadása után Zeke lőtt fölé jobbal, majd Szűcs bedobását Szendrei csúsztatta fölé. Az 58. percben az MTK is helyzetbe került, Stieber tekert fölé ballal 18 méterről. Az MTK volt ezután veszélyesebb, több lövésüket is blokkolnia kellett a védőknek, vagy az utolsó pillanatban szerelni. Szabó István cserékkel próbált frissíteni, de az MTK kézben tartotta a meccset, a 76. percben Bognár a lécet is eltalálta úgy, hogy a blokkról pattant oda a labda. A 80. percben Antonov tüzelt messziről, Varga kiütötte, de ezután a földön maradt, a térdét fájlalta. Ápolás után végül folytatta. A 87. percben aztán jött a csattanó, egy beadás után Kovács Kolos tette le a labdát Helmichnek, aki aztán jobbal hatalmas gólt vágott a bal felsőbe (2-2).

MTK Budapest – Kecskeméti TE 2-2 (0-1)

Budapest, 2228 néző. V: Káprály (Szalai, Aradi)

MTK: Demjén – Hej, Kocsis G., Kádár, Nagy Zs., Antonov – Kata, Bognár I., Varju – Molnár (Németh K. 72.), Stieber (Kosznovszky 64.). Vezetőedző: Horváth Dávid

KTE: Varga B. – Szűcs K., Szabó A. (Nagy O. 85.), Belényesi, Katona L., Zeke – Vágó, Meszhi (Helmich 61.), Zsótér (Derekas 69.) – Szendrei (Pálinkás 61.), Horváth K. (Kovács K. 69.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Hej (41.), Molnár (50.) ill. Szendrei (35.), Helmich (87.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók