A héten új játékossal egészülhetett ki keretünk, hiszen bekapcsolódott az edzésekbe a vakbélműtéten áteső Pászka Lóránd, aki egyelőre egyénileg dolgozik, de közel a visszatérés számára.
Pászka Lóránd egyelőre zömében külön dolgozik Buzási Péter és Nemes László irányítása mellett, hogy visszanyerje legjobb fizikális állapotát, de részben már a társakkal közös feladatokba is be tudott kapcsolódni.
– Szerencsére most már jól vagyok, az elmúlt három héthez képest mindenképpen. Újra itt vagyok, elkezdhettem az edzéseket, lassan százszázalékosan. Múlt hét szerdán biciklizéssel kezdtem, külön futottam, a héten viszont remélhetőleg már teljes mértékben a csapattal lehetek. Úgy tervezem, hogy még pályára szeretnék lépni ebben az idényben – mondta Pászka Lóránd.
Ami a sérülteket illeti, Lukács Dániel a Nyíregyháza elleni meccsen gólpasszal térhetett vissza csereként beállva, ám Rjaskó Mihály még nem bevethető. Vattay Márton ugyancsak egyéni munkát végez, ő az egyik edzésen kisebb vállsérülést szenvedett a hétvégi bajnoki előtt, ezért nem is szerepelt a keretben.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu