A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Pálinkás Gergő minden sorozatban góllal mutatkozott be

Pálinkás Gergő eddig ahol debütált, ott nem maradt adós a gólokkal, támadónk az Ekl-selejtező és a bajnokság után a MOL Magyar Kupában is rögtön gólt szerzett.

Nyáron szerződtetett csatárunk eddig 8 mérkőzésen 3 gólt szerzett kecskeméti színekben, ami nem rossz kezdés, ráadásul akrobatikus mozdulattal kellett a Soroksár ellen a kapuba találnia.

– Meccs után tudatosult bennem tulajdonképpen ez a statisztika, addig nem igazán foglalkoztam vele. Boldog vagyok természetesen, de annak is örülök, hogy hellyel-közzel sikerült jó teljesítményt nyújtanom, nem mellesleg a továbbjutást is kiharcoltuk. Azt a pillanatot még láttam, amikor Krisztofer betekerte a labdát, de utána annyira tolt ki a védő, hogy gyakorlatilag az utolsó pillanatban vettem észre a labdát, amit aztán egy ilyen kitekert mozdulattal tudtam a kapuba fejelni – mondta támadónk gólja kapcsán.

A bajnoki szünetben volt lehetőségük felkészülni a Mezőkövesdre, persze így van ezzel alighanem az ellenfél is a másik oldalon. Nagyon komolyan veszi az összecsapást csapatunk, és szeretne jó eredményt elérni csatárunk is.

– Volt időnk feltöltődni, jót is tett ez a kisebb bajnoki szünet, de a két hét alatt ettől függetlenül ugyanolyan keményen dolgoztunk. Felkészültünk a Mezőkövesdből is, ami remélem eredménnyel is párosul majd péntek este. Ellenfelünk kerete tele van kitűnő játékosokkal, játékuk is masszív, így megbontani egyáltalán nem könnyű őket. Minden meg fogunk tenni azért, hogy ez sikerüljön nekünk – tette hozzá támadónk.

Játékosunk maximálisan beilleszkedett, taktikailag is sokat fejlődött, és igyekszik meghálálni azt a bizalmat, amit kap a szakmai stábtól.

– Igyekszem folyamatosan jól teljesíteni, amikor lehetőséget kapok, illetve megvalósítani azokat a taktikai elemeket, amiket kérnek tőlem. Megtaláltam a helyem, beilleszkedtem, a legjobb ütemben haladok. Szeretném meghálálni a bizalmat – tette hozzá támadónk.

A Mezőkövesd elleni mérkőzés péntek este 20 órakor kezdődik a Széktói Stadionban.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók