A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Ösztöndíjas fiatalok a felnőtt keretben

A KTE LA számára a legfontosabb cél minden évben az, hogy lehetőség szerint minél több fiatal lépjen rá a felnőtt futball felé vezető útra. A legnagyobb öröm természetesen az, ha a kecskeméti labdarúgás nyer a tehetségekkel, így idén is több fiatal lesz ösztöndíjasént a felnőtt keretben.

Szalai József csatár, a jászberényi edzőmeccsen kétszer is betalált

Az U19-es korosztályból jelenleg öten dolgoznak napi rendszerességgel a felnőtt kerettel, közülük Szalai József, Faragó Bence és Dos Reis Teixeira Edmilson már az előző szezonban is pályára léphetett felkészülési meccseken. Mindhárman a 2002-es korosztály képviselői, így ösztöndíjasként lesznek tagjai a keretnek. Amennyiben céljaink és álmaink beteljesülnek, úgy a következő szezonban egyértelműen meghatározó szerephez juthatnak már. Itt kell megemlíteni még Daróczi Dominik nevét is, aki friss „ballagóként” küzdhet meg a csapatba kerülésért.

Faragó Bence Lajosmizséről került be nagyon fiatalon az akadémiára

„A célunk kettős. Elsősorban szeretnénk, ha az akadémián nevelt játékosokból minél többen be tudnának mutatkozni. Kell legyen egy valós, reális, elérhető cél a fiatalok előtt, hogy odakerülhetnek, egy remélhetőleg minél jobban teljesítő első csapatba. Itt jön a következő célunk: ahogy azt korábban is kimondtuk, szeretnénk megnyerni a bajnokságot, illetve feljutni az NBII-be. Amennyiben célunkat elérjük, akkor a 2002-es születésű játékosok a fiatalszabály értelmében kiemelt szerephez juthatnak, hiszen legalább egy 2002. január 1. után született játékosnak pályán kell majd lennie. Ezt készítjük elő tulajdonképpen ezzel az ösztöndíjas programmal, hiszen amennyiben lehet, úgy teljes egészében a helyi fiatalokra szeretnénk építeni” – mondta Tóth Ákos.

Dos Reis Teixeira Edmilson jobbhátvéd, Szalaihoz hasonlóan végig a kecskeméti utánpótlásban pallérozódott

A szakmai stáb hosszú távon gondolkodik a fiatalok beépítésében, így a 2002-es születésűek mellett a 2003-asok közül Hatvani Dániel és Bodor Zoltán, míg a 2004-esek közül Gyarmati Ferenc edz jelenleg a felnőttekkel. Ők még abszolút a jövő tehetségei, ugyanakkor már most komoly tapasztalatokkal gazdagodhatnak a felnőtt futballban, hiszen a felkészülési meccseken is bátran bedobja őket Gombos Zsolt. A cél az, hogy a jó munka elismeréseként folyamatosan minél több fiatal kapja meg az esélyt a felnőttek közt edzéseken.

„2004-es játékos is edz az NBIII-as csapattal Gyarmati Fecó személyében, de lesznek még követői, minél több játékosnak szeretnénk megadni edzéseken a tapasztalatszerzés lehetőségét. Sőt, az is a terveink közt szerepel, hogy szerződést kínálunk a legtehetségesebb akadémistáknak, akár már 15-16 éves korban is, ezzel is jelezve szándékunkat, hogy komolyan számolunk velük. Szeretnénk minél több profi labdarúgót kinevelni”- mondta a további tervek kapcsán Tóth Ákos.

Bodor Zoltán, Hatvani Dániel és Gyarmati Ferenc

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók