A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában vármegyei derbire került sor a Széktói Stadionban. Az elejétől kezdve hatalmas elánnal vetette bele a meccsbe magát a Kecskeméti TE, így csapatunk szép sikerrel hálálta meg a szurkolók buzdítását.

Tímár Krisztián alapvetően nem változtatott karcagi csapatán, hiszen a sérült Szojma András helyére az akkor beálló Horváth András került a kezdőbe, ráadásul saját nevelésű védőnk először játszhatott az első perctől kezdve az első csapatban.
Jól indult hazai szempontból a mérkőzés, hiszen némi szerencsével egy kicsiben elvégzett szöglet hozta meg a korai vezető gólt: Kovács Barnabás tört be az alapvonalon, lapos centerezését aztán Belényesi passzolta a kapuba (1-0). A 10. percben Haris szerzett labdát, majd visszatette lövésre Szabó Bálintnak, aki viszont nem talált kaput. A másik oldalon viszont betalált a Tiszakécske, mely a bal oldalon vezetett akciót: Körmendi beadását aztán a bevetődő Gyenes vágta a bal felsőbe (1-1). A 22. percben visszavehettük volna a vezetést, Szabó Bálint lőtte be balról laposan a labdát, de Beke Péter közelről csak a lécet találta el. A 27. percben viszont már talpra pattanhatott a hazai közönség: Haris szenzációs labdával indította el saját térfeléről Győrfit, aki jobbról befelé húzott, majd ballal kilőtte a hosszút, 2-1. Szünet előtt sikerült növelni az előnyt: Beke passzolta vissza a labdát a szöglet után fent ragadó Belényesinek, aki 16 méterről kapásból lőtte ki a jobb felsőt, 3-1.
Fordulás után Ramos kapufája vezette fel az eseményeket, jelezve, hogy a Tiszakécske nem adta. Mezőnyben zajlott ekkor a játék, kisebb sanszok mindkét kapu előtt adódtak, de a gólcsendet végül kecskeméti játékos tudta megtörni. A 69. percben Varga József és Pálinkás Gergő indult el egy előre vágott labdára, végül az egymással vívott csatájukat nevető harmadikként Beke használta ki, aki ziccerbe került és a bal felsőbe helyezett, 4-1. Három percben belül aztán le is zártuk meccset: Győrfi és Beke bontotta meg a jobb oldalt, utóbbi beadását aztán a hosszún érkező Szabó Bálint váltotta gólra 5-1. Az utolsó tíz percben Balázs előtt adódott sansz még, de Szabó Alex menteni tudott a kapu torkában, majd Derekas ziccerét hárította Kiss Ágoston, így maradt az 5-1.
Kecskeméti TE – Tiszakécskei LC 5-1 (3-1)
Kecskemét, Széktói Stadion, 1847 néző.. Vezeti: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Juhász Bálint)
KTE: Ruisz – Szabó A., Belényesi, Horváth A. – Győrfi (Bolgár, 75.), Haris (Derekas, 80.), Kovács B. (Bocskay, 85.), Eördögh (Berki, 75.) – Beke (Varga M. 85.), Szabó B. – Pálinkás. Vezetőedző: Tímár Krisztián
TLC: Kiss Á. – Szekér (Balázs B., 73.), Varga J., Takács Zs., Körmendi – Bódi (Radics, 73.), Géringer, Horváth E., Pataki (Kócs-Washburn, 84.) – Gyenes, Ramos. Vezetőedző: Pintér Csaba
Gól: Belényesi (5., 38.), Győrfi (26.), Beke (69.), Szabó B. (72.), ill. Gyenes (11.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































