A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Öregfiúk: A KTE nyerte a vasárnapi gálameccset

Az NBIII-as bajnoki előtt a korábbi kecskeméti és pécsi kedvencek is összecsaptak a SZIK pályán, ahol végig jó hangulat, illetve sok nevetés kísérte a gálameccset. A találkozót végül a KTE nyerte meg 3-2-re.

A KTE a Fekete – Botos, Mojzes, Kovrig, Kátai – Fütyü, Csordás, Koncz, Czéh – Montvai, Balla összeállításban lépett pályára a pécsiek ellen, csereként Török László és Berki Zoltán játszott, de ifjoncként Marsa Levente is meghívást kapott. A vendég keretet Bodnár László, Palaczki János, Kocsis István, Nagy Ervin, Mészáros Ferenc, Élő Tibor, Tomka János, Koleszár Viktor, Győri János, Hosszú Zoltán, Lőrincz Sándor, Megyeri Károly, Szabados József, Lehota Tibor, Biodrowich Péter és Lőrinc Antal alkotta, míg Czéh László mindkét csapatban játszott egy-egy félidőt. A mérkőzést végül Balla Mihály, Montvai Tibor és Koncz Zsolt találataival nyerték meg a lila-fehér kedvencek, akik továbbra is imponáló mérleggel rendelkeznek.

A találkozót követően a két csapat a faházban jött össze egy kötetlen vacsorára, majd közösen tekintették meg az NBIII-as bajnokit is.

Képek facebook oldalunkon érhetőek el!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók