A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nem sikerült a bravúr az ESMTK ellen

Vasárnap a második helyen álló ESMTK vendége volt a tartalékcsapatunk az NB III. dél-keleti csoport 19. fordulójában. Bár szoros találkozót játszott Virágh Ferenc együttese, a hazaiak egy góllal jobbnak bizonyultak.

Több visszajátszóval is számolhatott ezúttal NB III-as gárdánk, ennek megfelelően szoros csata alakult ki az ezüstéremre hajtó ESMTK otthonában. A 21. percben viszont Szűcs szánta el magát távolról egy bátor átlövésre, ami végül Kersák vetődése ellenére is utat talált a kapuba. Meg kell hagyni, nagy gólt lőtt a hazaiak játékosa. A mérkőzés egésze során főleg a pontrúgásokból volt sansza a hazaiaknak, míg a másik oldalon sok rossz döntés mellett, Gábor Péter is több hatalmas védést mutatott be, így a hazaiak megőrizték előnyüket a lefújásig.

– Az nem kérdés, hogy egy erős kerettel érkeztünk Pesterzsébetre, de kiegyenlített első húsz perc után egy átlövésből megszerezte az ESMTK a vezetést. Folyamatosan voltak lehetőségeink, sokszor tudtunk a védelem mögé jutva veszélyeztetni, ám a helyzetek kihasználásánál rossz döntéseket hoztunk, vagy csak egyszerűen nem lőttünk kapura. Ellenfelünk főleg pontrúgásokból volt veszélyes. A második félidőre tudtunk még nagyobb nyomást helyezni a hazaiakra, legalább egy tucat helyzetből nem találtunk a kapuba, de el kell ismerni, a hazaiak hálóőre remek teljesítménnyel segítette a csapatát a győzelemhez – értékelt Virágh Ferenc vezetőedző.

ESMTK – Kecskeméti TE II. 1-0 (1-0)

Pesterzsébet. V: Holczbauer (Blum, Keszthelyi)

ESMTK: Gábor – Rédei, Tagai, Slezák, Soós, Kovács B. (Bartha 85.), Szűcs L. (Dörnyei 79.), Márton, Molnár R., Wirth, Molnár T. Vezetőedző: Tuti Zoltán

KTE II.: Kersák – Artner (Bodor 75.), Szendrei, Helmich (Hatvani 61.), Jászai-Deák, Molnár M., Nagy O., Polyák, Pálinkás, Goretich (Zoltán 75.), Derekas. Vezetőedző: Virágh Ferenc

Gól: Szűcs L. (21.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók