A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nem hozott gólt a Vasas II. elleni meccsünk

Az NB III. dél-keleti csoport 8. fordulójában a Kecskeméti TE II. a Vasas II.-t fogadta a Műkertvárosi Sportcentrumban. A találkozó nem hozott gólt, ezzel második pontját szerezte együttesünk. 

Mindkét együttes fiatal csapattal lépett pályára, Virágh Ferenc sem számolhatott túlkoros visszajátszókkal, ahogy arra számítani lehetett az NB I.-es gárda sűrű programja miatt. Az első lövést Kovács Kolos eresztette el a meccsen a 10. percben, de 17 méterről nem találta el a kaput. A folytatásban a Vasas akarata érvényesült, Cseh a 12. percben szépen védte azonban Molnár lövését, majd Puskás a szöglet után kapu mellé fejelt. A 18. percben Farkas lövését hárította kapusunk, majd nem sokkal ezután Varga fejese ment el a kapufa mellett. A szünet előt Varga tüzelt még távolról, de Cseh ezúttal is a helyén volt. A második félidőt mezőnyfölényben kezdte a „kis” KTE, ami főleg pontrúgások formájában mutatkozott meg. Sokkal kevesebb nagy helyzet jellemezte ez a játékrészt, igazán egyik kapu sem forgott veszélyben a hajráig. A 78. percben Pócs előtt adódott még egy sansz, de 15 méterről ő sem találta el a kaput, így maradt a 0–0-os eredmény. 

Kecskeméti TE II.–Vasas FC II. 0–0 (0–0)

Kecskemét. V: Bálint (Aczél, Szabó R.)

KTE II.: Cseh - Czenky, Hatvani, Majoros (Kárpáti 94.), Artner (Horváth M. 70.), Kovács K. (Marsa 94.), Goretich (Ruzsa 70.), Gondi (Tóth L. 94.), Szalai Sz., Györgye, Molnár M. Vezetőedző: Virágh Ferenc

Vasas II.: Bánfalvi - Szabó B., Huszár, Puskás, Feledy, Forgó, Farkas (Barkóczi 83.), Hosszú (Kalmár 71.), Rideg (Kovács P. 46.), Varga D., Molnár Cs. (Pócs 65.). Vezetőedző: Schindler

Virágh Ferenc: – Örülök, hogy kapott gól nélkül tudtuk lehozni a mérkőzést. Nagyot küzdöttünk, a meccs nagy részében jól vívtunk meg a párharcokat. Kiegyenlített játék folyt a pályán, lehetőségek mindkét oldalon adódtak, de a nagyobb helyzetek előttünk adódtak, de ezekkel nem tudtunk élni. A tabellát nézve elégedett lehetek a pontszerzéssel. A gólszerzési lehetőségeket nézve viszont hiányérzetem van. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók