A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Négy játékosunk az amatőrválogatottban

Tartalékcsapatunk négy játékosának sem ért még véget az év, hiszen bekerültek a Bács-Kiskun vármegyei amatőrválogatott keretébe, mely hétvégén Tápiószentmártonban lép pályára egy tornán.

Tápiószentmártonban rendezik meg hétvégén a Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája 2-es (közép- és délkelet-magyarországi regionális) selejtezőjét, melynek győztese bejut az országos négyes döntőbe. A tornát minden második évben rendezik meg, a végső győztes nemzetközi szinten is megmutathatja magát az UEFA Régiók Kupáján, ez tehát az amatőr labdarúgás legrangosabb eseménye.

Ahogy a nevében is benne van, a tornán csak amatőr státuszú játékosok vehetnek részt, aki profi szerződéssel rendelkezik, vagy korábban kapott, illetve pályára lépett az NB I-ben, nem lehet ott a tornán. Emellett alsó és felső életkori megkötés is van, ami érintette tartalékcsapatunkat is, hiszen sok játékosunk túl fiatal volt ahhoz, hogy beválogatható legyen.

A Bács-Kiskun vármegyei amatőrválogatott kedden Kecskeméten játszott edzőmeccset a Kecskeméti TE II. ellen, melyet 3-0-ra megnyert a bő kerettel összeálló gárda, négy játékosunk már akkor is a sajátjaik ellen bizonyíthattak. Vanó Sándor, a csapat edzője végül mind a négy játékosunkat beválogatta a 22 fős utazókeretébe, így Goretich Gergő, Balis Gergő, Horváth András és Fodor Tamás is utazhatnak.

Az edzőmeccs után Vanó Sándor és Lóczi Péter is értékelt: 

– Jó, pörgős meccset tudtunk játszani a KTE fiataljaival, akik előtt le a kalappal úgyis, hogy négy játékosuk ezúttal nálunk volt, tehát nem volt könnyű dolguk. 
Nagyon kulturáltan futballoztak, hatalmas segítség volt számunkra, hogy megadták a lehetőséget arra, hogy ellenük készülhessünk egy háromszor harminc perces meccsen. Több felállási formát tudtunk megnézni, egy-egy játékost akár több szerepkörben, illetve mindenkinek lehetőséget tudtunk adni. Ezt köszönöm a klubnak, kiváltképp Lóczi Péternek és Szabó Tibornak, hogy partnerek voltak. Ami az összképet illeti, sok poszton mondhatom azt, hogy kifejezetten jól állunk, minden játékos odatette magát, így elégedett voltam – mondta Vanó Sándor.

– Megilletődötten kezdtünk, túlságosan tiszteltük ellenfelünket. A válogatott véleményem szerint sokkal agresszívebben és bátrabban játszott, harminc perc alatt három gólt is tudtak szerezni. A második félidőre rendeztük sorainkat és sikerült döntetlenre hozni ezt a játékrészt. Nagy élmény volt ifistáinknak ez a mérkőzés, Bács-Kiskun vármegye legjobbjai ellen tudtak pályára lépni, ez a mérkőzés igazán jól szolgálta a fejlődésüket. Két kivétellel ezúttal csak U19-es játékosok játszottak nálunk, illetve négy U17-es. Ezúton szeretnék a KTE nevében sok sikert kívánni játékosaink mellett az egész válogatottnak a hétvégi tornához – mondta Lóczi Péter. 

A torna programja:

12.06. (szombat):

10:00: Jász-Nagykun-Szolnok – Bács-Kiskun

13:20: Bács-Kiskun – Békés

12.07. (vasárnap):

10:00: Bács-Kiskun – Csongrád-Csanád

15:00: Pest – Bács-Kiskun

A csapatok 2x30 perces meccseket játszanak.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók