A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: Újabb rangadót rendeznek hétvégén

A 11. fordulót rendezik vasárnap az NBIII-ban, a közép csoportban az élbolyban, illetve az alsóházban is hatpontos derbik következnek. A Kecskeméti TE a Honvéd II. vendége lesz a Bozsik Stadionban, ami mindenképpen emeli a találkozó rangját.

A forduló slágermeccse egyértelműen a Szeged-Grosics – Dunaújváros derbi lesz, hiszen a második fogadja a harmadikat. A két csapat közt három pont a különbség, tehát a hazaiak egy sikerrel el tudnának lépni az üldözőktől. Már csak azért is fontos lenne mindkét együttesnek a győzelem, mert az ellenállhatatlan Szentlőrinc az RKSK-t fogadja, s bár a vendégek is egész jó formában vannak, meglepetés lenne, ha megállítanák a listavezetőt.

A SZEOL országos egyesnek mondható meccsen fogadja a nyeretlen Hódmezővásárhelyt, a surranópályán közelítő Iváncsa a hullámvölgybe kerülő Kozármislennyel birkózhat meg a pontokért. A Szekszárd – Taksony és a Honvéd II. – KTE párharc azért érdekes, mert mind a négy együttes nagyot léphetne előre egy győzelemmel, a PMFC – Dabas és a Makó – Paks II. igazi kiesési rangadónak számít.

A 11. forduló programja:

SZEOL – Hódmezővásárhely
Iváncsa – Kozármisleny
Szeged-Grosics – Dunaújváros
Szekszárd – Taksony
Pécs – Dabas
Makó – Paks II.
Bp. Honvéd II. – Kecskemét
Szentlőrinc – Rákosmente

Minden mérkőzés október 21-én (vasárnap) 14:00-kor kezdődik.

Aki tippversenyben is szeretne részt venni, az most is megteheti a Lila Köd honlapján!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók