A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBII-es kisokos a szezonhoz

Véget értek az NB-s bajnokságok, így eldőlt, mely csapatok alkotják az NBII. – más néven a Merkantil Bank Liga – 2021/2022-es mezőnyét.

Az NBIII-hoz hasonlóan itt is 20 csapat harcol majd céljai eléréséért, de itt az első kettő feljut az NBI-be, míg az utolsó három kiesik a harmadosztályba a versenykiírás értelmében. A bajnokság augusztus 1-én rajtol, a találkozók hivatalos játéknapja vasárnap, de néhány, a televízió (M4 Sport és M4 Sport+) által kijelölt mérkőzés péntek este vagy hétfőn kerül megrendezésre. Emellett 6 hétközi forduló is szerepel a naptárban. Az őszi szezon december 12-én zárul, a tavaszi január 30-án kezdődik, majd május 22-én fejeződik be.

A mezőnyben rengeteg nagy múltú, komoly sikereket is elérő klubbal fogunk majd találkozni, nyugodtan kijelenthető, több olyan párharc is lesz, mely az NBI-es időket idézi majd, elég csak a Diósgyőrre, a Vasasra, a Pécsre, a Győrre, vagy akár a Haladásra gondolni a teljesség igénye nélkül.

A másodosztályban érvényesül az úgynevezett fiatalszabály is, ennek értelmében legalább egy 2002. január 1. után született játékosnak végig pályán kell lennie, kivéve:

 - ha a játékost lecserélték és helyette a korosztályi előírásoknak megfelelő játékos lép pályára

 - ha a fiatal játékost kiállították

 - ha az adott csapat a cserelehetőségét kimerítette, majd ezt követően fogyatkozik a fiatal játékos sérülése miatt 10 főre

A Merkantil Bank Liga 2021/2022-es mezőnye a mögöttünk hagyott szezon alapján:

Diósgyőri VTK (NBI-es kieső)

Budafoki MTE (NBI-es kieső)

Vasas FC

Pécsi MFC

FC Ajka

Budaörs

Nyíregyháza Spartacus FC

Soroksár SC

Szolnoki MÁV FC

Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Szombathelyi Haladás

ETO FC Győr

BFC Siófok

Dorogi FC

Békéscsaba 1912 Előre

Szentlőrinc

Csákvár

Tiszakécskei LC (NBIII.)

III. Kerület (NBIII.)

KTE HUFBAU (NBIII.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók