A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBII-es éveket idéző párharcot vívunk a Monorral

Vasárnap 17:00-kor a Monor lesz a KTE HUFBAU vendége a Széktói Stadionban. A két klub jó kis meccseket játszott egymással a múltban a másodosztályban, ám a 2000-es évek eleje óta nem szerepeltünk egy ligában mostani ellenfelünkkel.

Czéh László (sötét mezben) egy 2001-es, KFC - Monor meccsen

Csapatunk (mely akkor KFC néven szerepelt az NBI/B-ben) először 2000-ben találkozott a Monorral, mely hosszú évtizedek után tudott ismét feljutni a másodosztályba. Az MLSZ ezekben az években alakította át a másodosztály versenyrendszerét, amit egy úgynevezett kvalifikációs bajnokság formájában bonyolított le első körben, mely 4x7 csapatos kiírásban zajlott. A két klub itt találkozott először, idegenben 1-0-ra kikaptunk, de hazai pályán 2-0-ra nyertünk, s végül a kvalifikációs csoport élén zártunk. A kvalifikáció után egy 2x12 csapat részvételével zajló bajnokság vette kezdetét, ahol szintén együtt szerepeltünk a Monorral, az idegenbeli 0-0 után otthon játszottunk velük 1-1-es döntetlent. A szezon végén harmadik helyen zártunk, míg a Monor megmenekült a kiesés elől.

A következő bajnokság is 2x12 csapattal indult el, amit alsó- és felsőházi rájátszás követett, így a versenykiírás specialitásának köszönhetően, négyszer is találkoztunk velük. Az alapszakaszban itthon 4-2-ra kikaptunk, de idegenben 1-0-ra nyertünk, míg a rájátszásban mindkét csapat 2-1-es hazai sikernek örülhetett.

A 2002/2003-as bajnokság már 20 csapattal indult el, ami nem kedvezett a Monornak, a szezon végén kiestek, és egészen a negyedosztályig zuhantak vissza. Ez már az egymás elleni eredményeken is látszik, hiszen a hazai 3-0 után idegenben 7-0-ra vertük őket, a két klub máig utolsónak számító bajnoki mérkőzésén.

A Kecskemét – Monor párharc tehát összességében kecskeméti fölényt mutat, 5 kecskeméti és 3 monori győzelem mellett 2 döntetlen született, ebből a Széktói Stadionban 3 kecskeméti sikert jegyzünk, míg a vendégek egy-egy alkalommal tudtak pontot, illetve pontokat elvinni. A párharc során egyébként potyogtak a gólok (2.8 gól/meccs), a gólkülönbség 19-9 a javunkra.

Szerző: Nyitray András (fotó: Petőfi Népe)

Média partnerek
Támogatók