A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Megnyerte első szerdai meccsét a tartalékcsapat

NB III-as tartalékcsapatunk szerdán két felkészülési mérkőzést is játszhat, az elsőt a III. Kerületi TVE otthonában már meg is nyerte Virágh Ferenc együttese.

Az óbudaiak otthonában egyetlen gól döntött a végső sikerről, ezt az első félidőben Artner Dávid szerezte, miután Zoltán indult meg egy kontrával, beadását pedig csak üres kapuba kellett már passzolnia támadónknak. Folytatás 18:00-kor, már hazai pályán a Tiszaföldvár ellen. 

– Menet közben, már a felkészülési meccseink lekötése után jött a lehetőség, hogy találkozzunk a Kerülettel, de kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget. Másik csoportban szereplő ellenfelünk a harmadik helyen áll, akkor is jó erőt képvisel, ha most jobbára a fiatalok kaptak lehetőséget. Az első félidő végig kiegyenlített volt, amit elterveztünk, az működött. A kontráink hatékonyak voltak, az egyikből végül a győztes gólt is megszereztük. A második félidőre a Kerület sort cserélt, mivel nálunk nem ez történt, nem meglepő módon jobban dominált ekkor a hazai csapat. Sokszor kaptuk a bajnokságban az utolsó pillanatokban gólt, örülök annak, hogy most nem ez történt, erre is építhetünk – értékelt Virágh Ferenc.

III. Kerületi TVE – Kecskeméti TE II. 0-1 (0-1)

Felkészülési mérkőzés

KTE II.: Cseh – Czenky, Kuchta, Szalai Sz., Jászai-Deák, Hatvani, Bodor, Györgye, Goretich, Zoltán, Artner. Csere: Telek, Kovács P., Kárpáti, Horváth Á., Tóth L.

Gól: Artner

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók