A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Májer Milán érkezett Zalaegerszegről

Csatárral bővült tovább a téli átigazolási időszakban a Kecskeméti TE kerete, klubunk sikeres tárgyalásokat követően megszerezte a Zalaegerszegi TE-től Májer Milán játékjogát.

A 23 esztendős csatár a Tordas és a Mustang SE érintésével nagyon gyorsan a Honvéd játékosa lett fiatalon, 2012 nyarától kezdve a Magyar Futball Akadémián járta végig a felnőtt labdarúgásig vezető lépcsőfokokat. A korosztályos válogatottba is bekerülő támadó a 2017/2018-as szezonban mutatkozott be a kispestiek színeiben, az NB I-ben nyolc mérkőzésen kapott lehetőséget, jobbára még csereként.

A következő esztendőben már újabb tíz mérkőzés jutott neki, közben az NB III-ban 13 találatot jegyzett a tartalékcsapatban. A 2019/2020-as idényt Gyirmóton töltötte kölcsönben, 25 fellépésén öt gólt és négy gólpasszt ért el, majd egy évvel később a Győr színeiben 40 meccsen 8 gólt és 7 előkészítést könyvelhetett el. A 2021/2022-es idényben újra a Honvédnál vették számításba, az NB I-ben tízszer lépett pályára, míg a tartalékoknál újabb nyolc találatot ért el. A fővárosiaktól tavaly nyáron a ZTE-hez távozott, ahol kilenc meccsen kapott bizalmat, sikeres tárgyalásokat követően mostantól viszont Kecskeméten bizonyíthat.

Májer Milán a 9-es mezben termelheti a gólokat és a gólpasszokat lila-fehérben, a sors különös játéka, hogy éppen nevelő klubja, a Honvéd ellen mutatkozhat be akár.

– A Kecskemét már a múltban is érdeklődött irántam, így nem először került szóba, hogy a klub játékosa legyek. Jól éreztem magam Zalaegerszegen, de nagyon szerettem volna jönni, mert azt éreztem, hogy a klubvezetés és a szakmai stáb is nagyon meg akar szerezni és maximálisan bízik bennem. Emellett adott egy olyan közösség is, mellyel ki tudjuk egymásból hozni a legtöbbet. Ez volt a legfontosabb szempont számomra. Szeretnék már most hétvégén bemutatkozni, gólt rúgni, segíteni a csapatot. Az már nem különösebben foglalkoztat, hogy a nevelő klubom ellen kerülhet erre sor, hiszen azóta már eltöltöttem egy félévet máshol, kevésbé szoros a viszonyom a Honvéddal. Édesanyám viszont ott dolgozik, ebből a szempontból lesz inkább más ez a meccs számomra – mondta Májer Milán.

Új játékosunk nem kerül ismeretlen környezetbe, hiszen Banó-Szabó Bence már a Honvédnál is nagyon jó barátja volt:

– Bencével már ősszel is beszélgettünk arról, milyen különleges lett volna egymás ellen játszani, annak is lett volna egy hangulata, de ez végül elmaradt. Így azért sokkal jobb lesz, hogy együtt tudunk majd futballozni újra. Az öltözőben rengeteg olyan játékos van egyébként, akikkel korábbról ismerjük egymást, akár együtt, akár egymás ellen játszottunk az NB I-ben és az NB II-ben még. Az egyéni céljaimat illetően bizonyítani szeretnék mindenekelőtt, nem szeretek számokról beszélni. Nem azért, mert nem bízom magamban, hanem mert szavak helyett jobban szeretem, ha a tetteim beszélnek helyettem. Szeretnék sok időt a pályán tölteni, segíteni a csapatot, a stábot és a klubot abban, hogy elérjük a céljainkat – tette hozzá Májer Milán.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók