A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Legyőztük a Mezőkövesdet, megvan az első siker!

Megszerezte első győzelmét az OTP Bank Ligában csapatunk, hiszen Szabó István együttese a Katona Bálint góljával 1–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet, ezzel továbbra is veretlen.

A mérkőzés első nagyobb helyzete a Mezőkövesd előtt adódott, Drazsics beadása Vajdát találta meg üresen az ötös vonalánál, de a visszahúzódó Katona hatalmasat mentett, majd a szöglet után Cseri bombázott fölé. A 13. percben aztán megszületett az új szezon első gólja a Széktói Stadionban, és ennek a kecskeméti szurkolók örülhettek. Nagy Krisztián szenzációs indítására rosszul lépett ki Piscitelli, és Katona szemfülesen csúsztatott a kapuba (1–0). Öt perccel később a túloldalon alakult ki veszély, Besirovics szabadrúgását Varga ütötte fölé. Djuranovics megduplázhatta volna a kecskeméti előnyt, a támadó jól fűzte át magát a védőkön, ám közeli próbálkozása elakadt. A 27. percben hatalmas egyenlítési lehetőséghez jutottak a matyóföldiek, Szalai lökte fel Drazsicsot a tizenhatoson belül, de a megítélt büntetőt Varga kivédte, Cseri a jobb alsót vette volna célba. A kapusra a 33. percben is komoly feladat várt, amikor Vajda tört kapura, ám ezt a lövést is megfogta. Szűk tíz perccel a szünet előtt Djuranovics lőtt fölé távolról, majd a félidő utolsó kísérlete Besirovicsé volt, aki jó húszról próbálkozott, az eredmény viszont nem változott.

A szünetben mindkét csapat kettős cserét hajtott végre, de nem változott a játék képe, és az első helyzetre az 57. percig kellett várni, ekkor Cseri lőtt jó szögből mellé. A 61. percben Szabó Levente szerzett labdát a félpályánál, észrevette, hogy Piscitelli kint áll, de olyan távolról nem tudta bevenni a kaput. A csereként pályára lépő Banó-Szabó két ízben is közel járt a gólhoz, előbb a 70. percben Katona kiváló bepassza után a kapu előterében addig cselezgetett, míg meg nem találta a legjobb helyzetet, de lövését fölé tolta a kapus, majd fél perccel később az oldalhálóba lőtt. Az utolsó tíz percbe lépve többször is kontrázhatott a KTE a mindent eldöntő gólért, azonban Tóth Barna és Katona Máté is kihagyta a maga helyzetét. A Mezőkövesdnél Jurina előtt adódott még sansz az egalizálásra, nagyszerű ollózó megoldását viszont Varga hasonlóan szép mozdulattal védte.

Kecskeméti TE – Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (1–0)

Kecskemét, 1719 néző, Vezette: Zierkelbach Péter (Szalai Dániel, Horváth Zoltán)

KTE: Varga B. – Sági (Meszhi 45.), Szabó A., Szalai G., Pejovics, Zeke – Vágó (Banó-Szabó 45.), Katona B. (Katona M. 86.), Nagy K. – Szabó L. (Tóth B. 64.), Djuranovics (Szuhodovszki 64.). Vezetőedző: Szabó István

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai (Madarász 45.), Pillár (Selmani 76.), Karnyicki, Bobál, Vajda – Cseke (Nagy G. 45.), Besirovics, Cseri (Kis T. 59.) – Drazsics, Molnár G. (Jurina 59.). Vezetőedző: Supka Attila

Gól: Katona B. (13.)

Sárga lapok: Meszhi (55.), Nagy K. (94.) ill. Karnyicki (4.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók