A Vármegye I-ben a 26. forduló következik hétvégén, tartalékcsapatunk már pénteken pályára lép ezúttal. Ellenfelünk a Lajosmizsei VLC lesz, melyre nagyon oda kell figyelni.
A Lajosmizsei VLC hullámzó idényt fut, és ellenfelünk kapcsán nyugodtan kijelenthető, hogy bárhol és bárki ellen képes nyerni, ugyanakkor ez a kiszámíthatatlanság negatív értelemben is igaz Árva Zsolt csapatára. A Lajosmizse a pénteki meccset a 9. helyről várja, szerdán emellett a Vármegyei Kupában 2-0-ra legyőzte a Kalocsát, így ott lesz az elődöntőben.
Ősszel nem könnyen, de fiataljaink begyűjtötték hazai pályán a három pontot, akkor 2-1-es győzelmet arattunk a mizsei gárda ellen. Jó formában utazik Lóczi Péter csapata, hiszen utóbbi három mérkőzésüket nagy különbséggel nyerték meg, ráadásul a Tiszakécskei II. soltvadkerti döntetlenje után az élről várják a folytatást.
– Lajosmizsére utazunk, ahol rutinos, jó játékosok alkotják ellenfelünk keretét. Ennek tükrében nehéz mérkőzésre számítok. Fontos lesz a türelem és a magabiztosság, illetve a hatékony helyzetkihasználás. Öt forduló van még hátra a bajnokságból, kettő pontos előnnyel vágunk neki a hajrának a Tiszakécskével szemben. A célunk nem is lehet más, mint megtartani a jelenlegi pozíciónkat – mondta Lóczi Péter, a KTE II. vezetőedzője.
A Lajosmizsei VLC – Kecskeméti TE II. mérkőzés pénteken 15:30-kor kezdődik.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-








































