A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kiskőrösön folytatjuk - beharangozó

A Jánoshalma elleni kulcsfontosságú győzelem után, Kiskőrösön száll harcba az újabb pontokért a Kecskeméti LC. A derbi megnyerése után természetesen most is a győzelem törekszenek a lila-fehér futballisták.

A Kiskőrös ebben a szezonban az alsóházhoz tartozik, az őszi szezon nem ellenfelünk tervei szerint alakult. Az utolsó helytől 4 pont választja el őket, de a tavaszi szezont nem kezdték rosszul, a dobogós Kecel ellenében egy pontot otthon tartottak, majd az Akasztó elleni rangadójukat behúzták, legutóbb Kiskunhalason viszont kikaptak. Hazai pályán ősszel 7-1-re vertük őket a bajnokságban, korábban pedig idegenben nyertünk 5-0-ra a kupa első körében.

A Kecskeméti LC jó hangulatban készülhetett a vasárnapi meccsre, hiszen a Jánoshalma ellen nagyon fontos rangadó sikerült megnyerni, amivel nagy lépést tett a csapat a bajnoki cím felé. Szabó Tibornak az előző meccshez képest egy hiányzója lesz, Fűzfa Gergely ugyanis lebetegedett, így nem lesz keretben. Visszatér azonban Urbán Pál, illetve Szabó Dávid is bevethető azok után, hogy egy rúgás következtében le kellett cserélni a múlt héten.

„Az idegenbeli meccsek mindig hordoznak magukban nehézségeket, most sem számítunk könnyű találkozóra. Próbálunk 100 százalékot kiadni magunkból, és akkor remélhetőleg újabb sikert tudunk elkönyvelni” – mondta a meccs előtt Szabó Tibor.

Kiskőrösi LC – Kecskeméti LC

Megye I. 20. forduló, Kiskőrös

2018.04.08. (vasárnap), 16:30

Játékvezető: Kócsó Tibor Zsolt (Bartucz Tamás, Böszörményi Sándor)

Szerző: Nyitray András

Média partnerek
Támogatók