A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kialakult a csoportbeosztás!

Hétfőn az MLSZ hivatalos határozatot juttatott el az NBIII-as kluboknak, ebben már a 60 induló csapat neve mellett a csoportok beosztása is szerepelt. Nem meglepő módon csapatunk továbbra is a közép csoportban szerepel majd, ahol több új ellenféllel is megismerkedhetünk.

A Gyöngyös és a Nagyatád csapataival vált teljessé a 60 klubos mezőny hétfőre, estére aztán a versenybizottság a csoportbeosztásokat is megküldte a harmadosztályban érdekelt együtteseknek. A közép csoportban a mezőny felét olyan klubok alkotják, akikkel az előző idényben is találkoztunk, de kilenc új ellenfelünk is lesz. A megyei bajnokságból érkezik újoncként a Hódmezővásárhely, a Majosi SE, a Szegedi VSE és a Kőrősladány is, míg az NBI-es tartalékok közül az FTC, az Újpest és a Paks is középre került, a Honvéd már korábban is ide kapott besorolást. Az ESMTK eddig is a harmadosztályban szerepelt, azonban tavaly még keleten voltak, a Vác személyében emellett egy NBII-es kieső is csatlakozik a mezőnyhöz.

A közép csoport mezőnye:

Dabas-Gyón, Dunaújváros, ESMTK, Dabas, FTC II., Kozármisleny, Hódmezővásárhely, Honvéd II., Iváncsa, KTE HUFBAU, Kőrösladány, Majosi SE, Monor, Paks II., RKSK, Szegedi VSE, Szekszárd, Taksony, Újpest II., Vác

A többi csoport beosztása ITT olvasható! 

A bajnokság augusztus 2-án kezdődik. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók