A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kemény mérkőzés vár ránk Dunaújvárosban

A KTE HUFBAU szerdán 17:00-kor a Dunaújváros vendége lesz az NBIII. közép csoport 32. fordulójában. Gombos Zsolt együttese újabb sűrű időszakban van, ráadásul a sérülések sem kerülik el, ezzel együtt most is a három pont a csapat célja.

A Dunaújváros ebben a szezonban elsősorban a kiesés ellen küzd, jelenleg a 13. helyen áll Jakab Elek együttese, így minden pontra nagy szükségük van. A hazaiak hétvégén Dabason léptek pályára, ahol szoros, 2-1-es vereséget szenvedtek. Olyan csapatról van szó, mely képes meglepetésekre is, ezt saját bőrünkön is tapasztalhattuk, hiszen ősszel 2-2-es döntetlennel ért véget a kecskeméti összecsapás.

Kecskeméti szempontból Gombos Zsoltnak sérülések okozhatnak fejtörést, biztosan számolni kell hiányzókkal a szerdai találkozón is, de a pályára lépő játékosok célja természetesen most is a három pont lesz. Vasárnap küzdelmes, nehéz találkozón sikerült visszavágnunk az őszi vereségért a Dabas-Gyónnak, végül Puskás Zoltán 93. percben lőtt góljával nyertünk 2-1-re. Most a Dunaújváros ellen is szeretnénk három pontot szerezni a legutóbbi döntetlent követően.

Jakab Elek (Dunaújváros PASE): - Ez az a mérkőzés, ahol nekünk nyilvánvalóan a legjobbunkat kellene nyújtani ahhoz, hogy a jól szereplő Kecskeméttel partiban legyünk. Ez ősszel sikerült, akkor Kecskeméten szép eredményt értünk el. A helyzet most is hasonló, megint legalább olyan jó játékra lesz szükségünk, mint akkor.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): - Vannak gondjaink, de aki pályára, annak kell méltó módon képviselnie a klubot, illetve ennek megfelelően futballoznia most is. Biztosan egy agresszív és kemény mérkőzés lesz, a játékosoknak oda kell tenniük magukat, hiszen örök igazság, hogy általában az nyer, aki több párharcot vív meg sikerrel. Mindkét csapat úgymond az életéért küzd, a Dunaújváros a kiesés ellen, mi a bajnoki címért, így jó mérkőzésre számítok. Az öltöző egyben van, a játékosok egymásért tudnak és akarnak küzdeni, a fejekben úgy érzem rend van. A vasárnapi győztes gól után nagy érzelmek törtek ki mindenkiből, jó volt ezt átélni, biztos vagyok benne, hogy ez is motiválóan fog hatni a csapatra.

A mérkőzést a dunaújvárosi együttes élőben közvetíti a tervek szerint, a linket természetesen mi is megosztjuk majd.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók