A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Kemény meccsen döntetlen Kazincbarcikán

A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában Kazincbarcikán lépett pályára csapatunk. Fordulatos és kemény rangadón végül pontosztozkodásra került sor.

Ismerkedéssel indult a mérkőzés első negyedórája, kiegyenlített csata zajlott a pályán. A 18. percben a hazaiak veszélyeztettek először: Okoronkwo 18 méterről leadott lövése azonban elkerülte a bal alsót. A 22. percben viszont már vezetést szerzett a KBSC: Gresó kapott labdát a tizenhatoson belül, majd egy csel után nem hibázott (1-0). A 30. percig tartott a hazai előny, ekkor Németh harcolt ki büntetőt, amibe bele is sérült, végül Szabó értékesítette higgadtan a tizenegyest (1-1). A félidő hajrájában Haris pontrúgásai után alakult ki némi veszély a barcikai kapu előtt, de újabb gól nem született szünetig.

Fordulás után a Kazincbarcika kezdett aktívabban, de Ruisz magabiztos volt a kapuban, előbb Ferenczi, majd Gresó lövését védte, amikor pedig a hálójába került a labda, akkor lesről volt eredményes a hazai gárda. Az 56. percben aztán már mi szereztük meg a vezetést, Eördögh robogott az alapvonalig, beadását pedig Beke vágta be közelről (1-2). A bekapott gól után kemény csata zajlott a mezőnyben, sok volt a szabálytalanság és a sárga lap is. A 67. percben Ruiszról ugyan kijött egy szabadrúgás, de a védelem tisztázni tudott. A feszült végjátékban sokáig úgy tűnt, sikerül megőrizni az előnyt, ám a 86. percben egy szabadrúgást Okoronkwo fejelt Kártik elé, aki 11 méterről bevette a kaput (2-2). Újabb nagy helyzet már nem alakult ki, így maradt a döntetlen, mellyel csapatunk már hat meccs óta veretlen a bajnokságban.

Kazincbarcika SC – Kecskeméti TE 2-2 (1-1)

Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 600 néző. Vezette: Iványi Gábor (Tőkés Róbert, Varga Tamás)

KBSC: Kocsis – Szőke, Nagy Zs., Rácz L., Ferenczi (Verpik, 69.) – Hudák, Babják (Trencsényi, 80.), Ferencsik – Gresó (Koliada, 91.), Pascal, Schuszter (Kártik, 69.). Vezetőedző: Kuttor Attila

KTE: Ruisz – Szépe, Gajág (Szilágyi, 76.), Szűcs Sz. – Eördögh, Haris, Kovács B., Göblyös – Szabó B. (Berki, 76.), Bolyki (Nyári, 82.) – Németh B. (Beke, 34.). Vezetőedző: Tímár Krisztián

Gól: Gresó (22.), Kártik (86.), ill. Szabó B. (30. – büntető), Beke (56.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók