A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Játékkal és csapatépítő programmal zárult a hét

A felkészülés első hetét edzés játékkal és csapatépítő programmal zárta le csapatunk, majd egy nap pihenő után hétfőn újra munkába álltak a játékosok.

Mivel a BVSC ellen tervezett felkészülési mérkőzés végül elmaradt, péntek délután egymás között játszottak játékosaink, mely során Szabó István mindenkinek lehetőséget adott. Az eredmény természetesen itt még egyáltalán nem számított, ennek megfelelően csak egyszer 45 perces terhelést kaptak a játékosok.

Hagyományos módon januárban rendszeresen tart egy disznóvágást csapatunk, melynek szervezését ezúttal Tihanics Tibor vállalta fel a La Verde Étteremben. A program során stábtagjaink is lelkesen beszálltak a munkálatokba, míg a játékosok inkább a finom falatok elfogyasztásában és a jó hangulat megteremtésében vállaltak főszerepet.

Hétfőtől napi két edzéssel folytatódik a munka, majd szombaton a Csákvár elleni edzőmeccs zárja le ezt az etapot. A mérkőzés kapcsán némi változás, hogy végül Kecskeméten kerül megrendezésre a találkozó, 11:00-os kezdéssel.

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók