A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hosszú veretlenségi szériánk szakadt meg Monoron

A KTE HUFBAU a bajnokság 28. fordulójában a Monor vendége volt a bajnokságban. A küzdelmes, de jó iramú találkozót a lehetőségeivel jobban gazdálkodó hazaiak tudták megnyerni.

Az esős és viharos időjárás által végig kísért első félidőben inkább a mezőnyharc dominált, egyik csapat sem tudta a másikra erőltetni akaratát, így a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A 8. percben Annus lőtt fölé jó 20 méterről, míg a másik kapunál a 15. percben Nagy, majd a 32. percben Puskás próbálkozott hasonló módon, de sikertelenül. A 38. percben aztán kicsit a semmiből hazai gól született, egy megszerzett labdából kontrát tudott vezetni a Monor, az akció végén Annus húzogatott a tizenhatos vonalánál, lapos lövése aztán utat is talált a jobb alsóba, Mészárost a vizes talaj is alaposan becsapta (1-0). Szerencsére azonnal jött a válasz, a 40. percben Károly tekerhetett középre egy szabadrúgást, amit Szalai a kapuba is fejelt (1-1). A szünet előtt akár fordíthattunk is volna, a 43. percben Tóth került lövőhelyzetbe egy beadás után, de jobb külsővel az oldalhálólót találta csak el.

A második játékrészre az időjárás kegyesebb arcát mutatta a csapatoknak, és kicsit több esély volt így a folyamatos játékra. A 49. percben Annus próbált betörni a tizenhatoson belülre, a jobb alsót célozta volna, de egy védőről mellé pattant próbálkozása. Az 53. percben hatalmas ziccerrel válaszoltunk erre, de a gól itt is elmaradt, Grünvald beadásából Constantinescu lőtt mellé öt méterről. Bár a Monornak volt egy pár perces erős periódusa, amikor pontrúgásokból szorongattak minket, az utolsó húsz percre egyértelműen fölénybe kerültünk, jól is járattuk a labdát a hazai térfélen. Benne volt a kecskeméti gól lehetősége ekkor a játékban, mégis a 79. percben saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, egy elkerülhető szögletet hoztunk össze, amire aztán nem rendeződtünk középen megfelelően, így Juhász fejesével előnybe került a Monor (2-1). A hajrában megmaradt a kecskeméti fölény, és több labdánk is volt az egyenlítéshez. A 87. percben Puskás csúsztatott nem sokkal mellé, majd a 91. percben Vágó lőhetett 16 méterről, de nem talált kaput, végül az utolsó szó megint Puskásé volt, aki a 93. percben kapásból lőhetett egy beadás után, de ez is fölé szállt. Az eredmény így nem változott, így október eleje óta tartó, 15 mérkőzéses veretlenségi sorozatunk véget ért a bajnokságban.

Monor - KTE HUFBAU 2-1 (1-1)

NBIII. Közép csoport, 28. forduló

Monor: Bozsó - Barthel, Kovács (Szabó Zs. 46.), Fitos (Farkas 83.), Talabér, Annus (Vékei 88.), Maka (Kántor 67.), Hunya, Juhász, Erős, Fabio.

KTE: Mészáros – Puskás G., Koszó, Szalai, Grünvald – Vágó, Károly, Nagy (Asztalos 85.) – Constantinescu (Puskás Z. 70.), Tóth, Jakab.

Gól: Annus (37.), Juhász (79.) ill. Szalai (40.)

Sárga lap: Erős (39. – kispadon), Gubucz (40. – kispadon), Bozsó (90.) ill. Nagy (48.), Szalai (64.)

Erős Károly (Monor): - Jó mérkőzést játszottunk, mindkét csapat felvállalta a futballt. Azért nyertünk, mert a védekezésünk ma jobban működött, illetve a pontrúgásokat jól tudtuk hárítani. A végén ugyan izgulnunk kellett, de sokat tettünk a győzelemért, a pici nüanszok most ide billentek. Ahogy azt korábban is mondtam, szeretnénk a Dabast is legyőzni szerdán, hogy ne a Monoron múljon a feljutás kérdése, mert azt továbbra is tartom, hogy a Kecskemét a legjobb csapat. Ma picit pechesebbek voltak, de hosszabb távon ezt az erőltetett menetet bírni fogják. Gratulálok a játékosaimnak, mert szívüket-lelküket kitették a pályára, helyenként jól is futballoztunk. Mindkét csapatnak kívánom, hogy érje el céljait, mi mutassuk meg, hogy élcsapatnak számítunk itt, a Kecskemét pedig jusson fel!

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): - Így működik egy hatékony csapat, mint a Monor, szinte helyzet nélkül lőttek két gólt, amivel szereztek három pontot is. Mi még mindig nagyon szerencsétlenek vagyunk a kapu előtt, ebből nem tudtunk ma sem kijönni. Sajnálom, hogy így alakult, főleg a második félidőben nem volt benne a meccsben az, hogy kikapjunk. Játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, de az ellenfél egy pontrúgásból betalált. Amíg olyan gólokat kapunk, mint amiket ma is, addig nem leszünk eredményesek, ebből az állapotból a lehető leggyorsabban ki kell lendülnünk.

Csapatunk hétközi mérkőzéssel folytatja a szezont, szerdán 18:00-kor az ESMTK-t fogadjuk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók