A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában Mezőkövesden lépett pályára a KTE. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ám ezek kihasználatlansága végül megbosszulta magát, így a hazaiak otthon tartották a három pontot.

Tímár Krisztián két helyen változtatott a kezdőcsapatán: a sérült Gajág helyére Szilágyi került be, míg Berkit Eördögh váltotta a jobb oldalon. Eltiltás miatt ezúttal hiányzott Merényi és Bolyki is, akik még Csákváron kaptak piros lapot.
Az első perctől kezdve igyekezett csapatunk ráerőltetni akaratát a Mezőkövesdre, és ez gyorsan helyzetekben is megmutatkozott. A 4. percben Szépe fejese még veszélytelen volt, ám kevéssel ezután már Beke kapott remek labdát Kovácstól, támadónk azonban nem tudta elég erősen elpöckölni a kapus mellett, így egy védő még menteni tudott. Még mindig csak a 6. percben jártunk, amikor Hajdú tüzelhetett a másik oldalon 17 méterről, de nem talált kaput. Ezután Szabó pillanatai következtek: előbb egy ígéretes lövését blokkolták, majd labdaszerzése és beadása után Beke pörgette volna kapura a labdát, de az egy védőről levágódott.
A 17. percben Szabó már egy átlövéssel próbálkozott, ám a labda a kapu fölé szállt, majd a 18. minutumban kitűnő passzát Beke hosszan vette át, így már csak a kilépő kapusba tudta lőni a labdát. A 19. percben Haris szöglete veszélyesen érkezett középre, Szépe kapura is kotorta, de végül Deczki fel tudta szedni a tömegben. A félidő második felében is megmaradt mezőnyfölényünk, ám kevesebb esemény történt a kapuk előtt. A játékrészt egy kövesdi kontra zárta, amelynek végén Rab lőtt kapura, de Ruisz biztosan fogta a labdát.
A második félidő azonnal helyzettel indult, Göblyös beadását Németh csúsztatta a kapu fölé. Az 51. percben Beke hozta magát lövőhelyzetbe, de lecsúszott a labda a bal lábáról. Nem sokkal ezután Szépe fejelt fölé egy beadást. A temérdek kihagyott sanszot az 59. percben büntette meg a futball, a hazaiak büntetőhöz jutottak, amit Kovács Patrik a jobb alsóba lőtt, hiába indult jó irányba Ruisz (1-0). Ezután is támadásban maradtunk, a 70. percben Szabó jó lövést eresztett meg 17 méterről, a labda kevéssel kerülte el a bal felső sarkot. Egy újabb beadásunk végén ismét Szépe emelkedett jól, de megint nem sikerült eltalálnia a kaput. A 77. percben újra eljutott a kapunkig a hazai csapat, és ismét gólt szerzett. Egy kifejelt beadás után Vörös kapásból lőtt a jobb alsó sarokba 16 méterről (2-0). A 85. percben Bányai esett el gyanús körülmények között, de a játékvezető nem ítélt büntetőt, majd egy perccel később hátul adtuk el a labdát, a hazaiak pedig ezt kihasználva, Silling révén tovább növelték előnyüket. A hajrában ugyan Göblyös nagy bedobását Szépe a kapuba fejelte, de ez már csak a szépítésre volt elég (3-1).
Ezzel véget ért a 2. forduló óta tartó veretlenségi sorozatunk. Javításra egy hét múlva, október 24-én, szombaton 15:00-kor lesz lehetőségünk a Karcag ellen, a Széktói Stadionban.
Mezőkövesd Zsóry FC – Kecskeméti TE 3-1 (0-0)
Mezőkövesd, 300 néző. Vezette: Derdák Marcell (Georgiou Theodoros, Kulman Tamás)
Mezőkövesd: Deczki – Csirmaz, Keresztes B., Varjas, Vajda – Vörös (Csörgő, 78.), Rab Bence (Vincze, 64.), Ottucsák, Zachán (Csatári, 46.) – Kovács P. (Keresztes Z., 64.), Hajdú (Silling, 64.). Vezetőedző: Máté Péter
KTE: Ruisz – Szépe, Szilágyi Z., Szűcs Sz. – Kovács B., Haris, Eördögh (Berki, 46.), Göblyös – Szabó B., Beke – Németh B. (Bányai, 58.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gól: Kovács P. (61.), Vörös (77.), Silling (86.), ill. Szépe (88.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu








-



























