A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hosszú utat járt végig Kitl Zoltán

Vasárnap Iváncsán lépett pályára a KTE, ahol a vereség ellenére némi örömünk is lehetett, ugyanis a meccs hajrájában újra pályára lépett Kitl Zoltán, aki súlyos sérülésből épült fel.

Utoljára még a megye I-ben lépett pályára játékosunk tavaly novemberben

Kitl Zoltán még tavaly decemberben, az Amatőr Válogatottak Országos Tornája döntőjében szenvedett keresztszalag szakadást, ami után több műtét, illetve hosszú kihagyás várt rá. 26 esztendős támadónk utoljára 2017. november 4-én, a Kalocsa elleni megye I-es bajnoki léphetett pályára tétmeccsen, tehát majdnem egy teljes évet kellett kihagynia. A Szeged-Grosics ellen már a padon kapott helyet, legutóbb Iváncsán már pályára is küldte Szabó Tibor, aminek érthető módon nagyon örült játékosunk.

„Sajnos nagyon hosszú időszakot hagytam ki, túl vagyok két műtéten, de megpróbálok előre tekinteni. Köszönöm a segítséget a stábnak! Túrkevi Nagy Ildikó nagyszerű munkát végzett a rehabilitációm során, ez a visszatérés az ő érdeme is. Szerintem Terbe Boti is januárban be tud már csatlakozni a munkába teljes intenzitással. Azon vagyok, hogy ez a 10 perc több legyen, illetve minőségben is tudjak segíteni a csapatnak ebben a nehezebb időszakban. Szerencsére nincsenek komplikációk, így már én is bevethető vagyok. Természetesen meccshiánnyal küszködök, de nagyon örülök, hogy túl vagyok ezen a súlyos sérülésen, és visszakerültem a keretbe” – mondta Kitl Zoltán.

A hosszú sérülésnek mélypontjai is voltak, de a társak és a stáb is végig támogatta Zolit, így mindig át tudott lendülni a nehezebb periódusokon.

„Az abszolút mélypont az volt, mikor a műtétből felébredve kiderült, hogy újra meg kell műteni a térdem, illetve a gyógytorna kezdeti fázisa is sok nehézséget okozott. Gyakorlatilag újra meg kellett tanulnom járni, mire kimehettem egyáltalán megnézni a csapattársaimat hétvégén játszani. Nagyon sok támogatást kaptam viszont a többiektől, ezek a pozitívumok mindig átlendítettek a holtpontokon.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók