A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Horváth Krisztofer visszatért

Kitartó egyeztetések és tárgyalások után sikerült egyezségre jutnunk az olasz Torino FC-vel, így Horváth Krisztofer immáron hivatalosan is újra a KTE színeiben folytatja pályafutását. A fiatal támadó ismét kölcsönjátékosként tért vissza a bajnokság végéig, ugyanakkor szerződésében vásárlási opció is szerepel ezúttal.

Horváth Krisztofer az télen csatlakozott klubunkhoz, és a tavaszi szezon során kitűnő játékkal szerettette meg magát szurkolóinkkal. A 21 esztendős, korosztályos válogatott támadó 15 mérkőzésen 6 gólt és egy gólpasszt jegyzett lila-fehérben. Június 30-án lejárt kölcsönszerződése, ezt követően pedig a torinói klubbal újra megállapodásra kellett jutni a folytatásról. Erre hosszabb tárgyalásokat követően a héten került sor, így az előző szezon egyik fő gólfelelősét továbbra is KTE mezben láthatjuk. Miután az érintettek minden papírt aláírtak, akár már a Kisvárda ellen is bevethető lesz játékosunk, aki 2024. június 30-ig kölcsönben futballozhat Kecskeméten, ennek lejártával pedig vásárlási opciója lesz klubunknak a játékjogára.

– Már tavasszal is többször elmondtam, hogy nagyon jól érzem magam Kecskeméten, szerettem volna maradni, ha van rá lehetőség. Sokat jelent számomra, hogy a KTE ennyire kitartóan dolgozott azon, hogy megtartson. Boldog vagyok, hogy a tárgyalások végül sikerre vezettek a klubok között, szeretnék mihamarabb ismét a pályán segíteni a csapatnak most már. Folyamatosan követtem természetesen ebben az elmúlt egy hónapban is a klub körüli eseményeket, nekem is nagyon fájt természetesen, hogy nem sikerült továbbjutni a nemzetközi kupában. Előre kell azonban tekintenünk most már, nincs idő keseregni, hétfőn már a Kisvárda ellen rajtol el számunkra a bajnokság. Szeretnénk jó eredményt elérni szurkolóink előtt, ezért mindent meg is fogunk tenni – mondta Horváth Krisztofer.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók