A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Horváth Krisztofer: Minden kissrác erről álmodik

Szuhodovszki Soma és Szalai Gábor mellett Horváth Krisztofer is bekerült a magyar válogatott keretébe, aki szeretné megragadni ezt a nagy esélyt, amit a szövetségi kapitánytól kapott.

– Őszintén mondom, hogy meglepett a meghívó, nem számítottam rá. Nagyon örülök neki, de ebben sokaknak a munkája benne van, köszönettel tartozom a szakmai stábnak és a csapattársaknak is, hiszen nélkülük nem sikerült volna. Büszkeség ez számomra, hiszen minden magyar kissrác arról álmodozik, hogy egyszer válogatott lehessen. Ezt most nagy örömömre nekem is megadatott. Még csak most tudta meg otthon is mindenki, a telefonom felrobbant gyakorlatilag, edzés után tudok majd talán mindenkinek válaszolni – mondta Horváth Krisztofer.

Támadónk biztos benne, hogy a kecskemétihez hasonlóan egy jó közegben szerepelhet majd, több játékost már korábbról is ismer.

– A válogatott eredményei is csak alátámasztják, hogy mennyire jó közösséget alkot a csapat. Nem lesz ismeretlen számomra a közeg, hiszen Balogh Botondot, Csoboth Kevint és Kerkez Milost is ismerem már korábbról, akár a korosztályos válogatottból, akár korábbi klubjaimból. Egyelőre a meghívónak is örülök, de úgy megyek majd a válogatotthoz is, hogy szeretném megragadni ezt az esélyt és bizonyítani – tette hozzá Horváth Krisztofer.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók