A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Horváth duplájával vertük meg a DVTK-t

Az év első hazai bajnokiján a Diósgyőrt fogadta csapatunk az OTP Bank Liga 19. fordulójának záró meccsén. Izgalmas és fordulatos találkozón tartottuk itthon a pontokat.

A meccs első lehetősége a diósgyőriek előtt adódott, Popadiuc került a kapu elé, de az utolsó pillanatban Szabó Alex menteni tudott, így mellé pattant a labda a vendég támadóról. A 15. percben Varga a saját kapujától küldte előre a labdát egészen Banó-Szabóig, és kevésen múlott, hogy a középpályás lőni tudjon, de végül tisztáztak a vendégek. Három perccel később viszont mindenki tehetetlen volt a miskolciaknál, Horváth húzta meg a jobb oldalon, majd messziről óriási gólt ragasztott a hosszúba, 1-0. A középkezdés után szinte azonnal egyenlíthetett volna a DVTK, azonban Szabó Vancas elől megint el tudta takarítani a labdát. A 38. minutumban Pernambuco nyeste középre a labdát, melyet Vancas lőhetett rá közelről, de Varga hatalmas bravúrt mutatott be. A félidő előtti utolsó percben Banó-Szabó próbálkozhatott a tizenhatos vonaláról, ám pattogós kísérlete a bal alsó mellé szállt.

A fordulást követően a vendégek védője, Gera húzódott előre, nagyjából onnan tüzelt, ahonnan Horváth az első gólját lőtte, de Varga szögletre tudta öklözni a labdát. Az 57. percben Lukács készítette le lövésre Zsótérnak, aki a blokkba bombázott. Két perccel később a védelmi megingást kihasználva egyenlített a Diósgyőr, amely a jobb oldalon vezetett támadást, majd a középre passzolt labda eljutott Vancas-ig, akinek közelről nem volt nehéz dolga, 1-1. Ez majdnem sokkba került, ugyanis újabb két perccel később ismét betalált a vendég gárda. Hasonló támadást vezettek végig a jobb oldalon a miskolciak, azonban Popadiuc találatát les miatt érvénytelenítette a VAR les miatt. A 71. percben már érvényes gólt szereztünk viszont, Horváth kapott labdát a diósgyőri térfél közepén, indította Szűcsöt a jobb oldalon, elvezette az alapvonalig, majd a beadását Horváth ziccerben bevágta, 2-1. A végjátékban itt is, ott is adódtak sanszok. A 86. percben óriási tűzijáték során Szabó a kapufát találta el, míg Horváth és Meszhi lövése sem jutott túl a gólvonalig. A rendes játékidő utolsó percében egy beadás után Belényesi fejesét fogta Bánhegyi, majd a 95. percben Varga Jurek átlövését hatástalanította. Újabb gól már nem született, maradt a 2-1.

Kecskeméti TE – DVTK 2–1 (1–0)

Kecskemét, 2127 néző, Vezette: Dr. Csonka Bence (Szalai Balázs, Horváth Zoltán)

KTE: Varga B. – Májer (Szűcs 46.), Szabó, Belényesi, Katona, Zeke (Leoni 66.) – Vágó, Zsótér (Derekas 85.) – Banó-Szabó (Meszhi 66.), Horváth – Lukács (Pálinkás 66.). Vezetőedző: Szabó István

DVTK: Bánhegyi – Gera, Lund, Farkas, Stephen – Pernambuco (Jurek 68.), Holdampf, Vallejo, Popadiuc (Acolatse 75.) – Edomwonyi, Vancas (Kampetsis 85.). Vezetőedző: Simon Miklós

Gól: Horváth (18., 71.), ill. Vancas (59.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók