A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hétfőn kezdi a felkészülést a KTE II.

Klubunk nyáron lehetőséget kapott arra, hogy tartalékcsapatot indítson a harmadosztályban, amivel éltünk is. A csapat és a keret már formálódik, de a fő irányvonal a fiatalok fejlesztése lesz. Szabó Tibort, a KTE LA szakmai igazgatóját, egyben a csapat vezetőedzőjét kérdeztük.

– Milyen szempontokat vettetek figyelembe, amikor a csapat indításáról döntött a klub?

– Mindent mérlegre tettünk, végül úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk kihagyni ezt a lehetőséget. A tartalékcsapatot egy átmenetnek szánjuk az utánpótlás és a felnőtt futball között, ami egy jó fejlődési lehetőség a saját nevelésű játékosok számára. 

– Hogyan áll össze a keret?

– A keret alapvetően a 2003-as korosztályra épül majd, kiegészülve az U19-es játékosokkal, főleg a 2004-esekkel. Több olyan korábbi akadémistát is vissza fogunk igazolni, akik korábban itt nevelkedtek, de közben máshová igazoltak, ők is mind fiatalok. A keretünk önálló lesz, de biztosan folyamatos mozgásban lesz, hiszen lehetnek visszajátszók az NB I-es csapatból, illetve ifisták is válthatják egymást. Önálló, de rugalmas keretünk lesz, ehhez a játékosoknak is alkalmazkodnia kell majd, hiszen a hétvégi összeállítást meghatározhatja az, hogy milyen poszton kapunk például visszajátszókat.

– Szabály szerint 2001-es, vagy fiatalabb játékosok léphetnek pályára a tartalékcsapatokban, maximum négy túlkoros nevezhető egy meccsre. Mennyi visszajátszó lehet?

– A visszajátszókról minden esetben Szabó István és a szakmai stáb fog dönteni az adott forduló előtt. Nem rossz lehetőség ez nekik sem, hiszen játékba tudnak hozni egy-egy játékost, egy sérülés után is el lehet kezdeni a meccsterhelést a visszatérőknél. 

– Felnőtt futballról van szó, itt már az eredmény sem másodlagos. Mi a cél?

– Nagy valószínűséggel a közép csoportba fogunk kerülni, ami a legerősebb az NB III-ban. A célunk az, hogy minél több rutint és tapasztalatot gyűjtsenek a játékosok, amiket később akár az NB I-ben is kamatoztathatnak reményeink szerint. Fontos azonban, hogy bennmaradjunk.

– Fizikailag közel lesz az NB I-es öltöző ajtaja, de ez a valóságban mennyire lesz így?

– Az a legfontosabb, hogy folyamatosan gyűjtsék a felnőtt rutint a játékosok, és mutassák meg a fiatalok, hogy mi van bennük. Hatalmas motivációnak kell dolgoznia mindenkiben, hiszen egy NB I-es csapat mellett dolgozhatunk nap mint nap. Az ajtó mindenki előtt nyitva áll, csak a játékosokon múlik, hogy be is lépnek-e rajta.

– Mit lehet tudni a felkészülési programról ás a stábról?

– Június 27-én kezdünk, és rögtön hét edzés lesz az első héten. Július 9-én, Móron lépünk pályára először, majd 12-én a Cegléd, 16-án a Kiskunfélegyháza, 24-én a Jászberény ellen játszunk. A bajnokság július 31-én startol el. A szakmai stábot az akadémia adja gyakorlatilag, hiszen a segítőm Dócs Dániel lesz, aki az utánpótlás mellett dolgozik majd a csapat mellett. A kapusedző Nagy Zsolt lesz, aki hosszú idő után tér vissza a KTE-hez, az U19-es és U17-es kapusokkal is ő dolgozik majd. Szintén az akadémiáról érkezik a masszőrünk, Prikidánovics Márk. Emellett az NB I-es klub adta lehetőségek is segítségünkre lesznek.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók