A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hetet rúgtunk a Hartának

A Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban az előző idény ezüstérmesét, a Hartát fogadta tartalékcsapatunk szombaton. A fiatalok remek játékkal és hét góllal tartották itthon a pontokat.

Rögtön elkezdtek potyogni a gólok a találkozó elején, még csak a 6. percben jártunk, amikor Béleczki Dániel góljára Varga Milán válaszolt azonnal a vendégek részéről. Nem tartott azonban sokáig a vendégek öröme az egyenlítés után, a 12. percben Kárpáti Dániel juttatta ismét vezetéshez a „kis” KTE-t. A Harta nem tudta tartani a lépést a félidő hajrájában sem, szünet előtt Horváth András, majd Varga Márk volt eredményes, így 4-1-re vezettünk a félidőben. Fordulás után valamivel kiegyenlítettebb lett a játék, de a hajrában aztán kinyílt az olló, Tóth Félix és Szabó Bence is góllal szállt be a kispadról, majd Horváth második góljával alakult ki a 7-1-es végeredmény.

Fiataljaink értékes skalpot gyűjtöttek be, ráadásul a szombati játéknap végére két ponttal megközelítették az élen azonos pontszámmal álló Tiszakécske II-t és Kunbaját, de vasárnap még az SC Hírös-Ép is pályára lép, mely a forduló előtt vezetett.

– Lehengerlő játékkal győztünk, minden játékos kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Önbizalom növelő sikert arattunk, megfelelő motivációval tudunk készülni a jövő heti városi rangadóra – értékelt Lóczi Péter, a KTE II. vezetőedzője.

A KTE II. legközelebb tehát ismét városi rangadót vív, október 11-én (szombaton) 14:00-kor az SC Hírös-Ép vendégei leszünk a Műkertvárosi Sportcentrumban.

Kecskeméti TE – Harta SE 7-1 (4-1)

Kecskemét, 120 néző. V: Kiss L. (Apró, Serfőző)

KTE II.: Pálfi (Telek 75.) – Goretich, Fodor, Kárpáti (Tóth F. 67.), Béleczki Szabó Bence 50.), Varga Márk (Balis 67.), Csuri, Szabó Benedek., Horváth A., Fürj, Pataki (Dörnyei 80.). Vezetőedző: Lóczi Péter

Harta: Ámann – Puskás, Zsákovics (Kis Cs. 70.), Nagy M. (Csehi 62.), Ivacs, Koszovcsuk, Gugyella, Nitsch, Németh T., Varga Milán. Vezetőedző: Sümegi József

Gól: Béleczki (3.), Kárpáti (12.), Horváth A. (27., 82.), Varga Márk (40.), Tóth F. (71.), Szabó Bence (78.) ill. Varga Milán (6.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók