A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hazai pályán zárjuk az évet a DVSC ellen

Hosszú és alapvetően sikerekkel teli év zárul le vasárnap klubunk és csapatunk számára, hiszen a DVSC elleni hazai bajnokival téli szünetre vonul az OTP Bank Liga is.

Igazán pikáns csatával ér véget az év, mely hozott emlékezetes sikereket, nemzetközi kupakalandot és történelmi ezüstérmet is az NB I.-ben, így kijelenthető, hogy a 2023-as esztendő mindig kiemelt helyet fog elfoglalni a klub históriás könyvében. Éppen a Debrecennel vívtunk nagy csatát az előző idényben a minél fényesebben csillogó éremért, így a tavalyi dobogósok csapnak majd össze vasárnap a Széktói Stadionban.

A DVSC természetesen nagyon jó erőkből áll, így mindenkire szükség lesz a lelátón ahhoz, hogy szép keretbe foglaljuk az évet. Kezdés vasárnap 13:30-kor, a jegyek már folyamatosan kaphatóak!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók